Close
Miért olyan kényelmetlenek a repülőülések? Egy ergonómiai szakértő elárulja

Miért olyan kényelmetlenek a repülőülések? Egy ergonómiai szakértő elárulja

A repülőülések az idők során jócskán összementek, és a sokat emlegetett lábtér sem lett nagyobb, de csak nemcsak ezek miatt olyan kényelmetlenek a repülőülések legalábbis a turistaosztályon.

Carla Jaspers ergonómiai szakértő a Wall Street Journalnak beszélt arról, hogyan tervezné újra a székeket, hogy azok kényelmesebbek legyenek. Elsőként a deréktámaszt emeli ki, ami akkor jó, ha rögzített, de egyben vertikálisan mozgatható is, vagyis az utas szükségleteihez igazítható.

Az ülés annél kényelmesebb, minél több ponton tud érintkezni vele a testünk.

Ezért van szükség a függőlegesen állítható fejtámaszra is, amelynek ideális esetben a két oldalán is vannak támaszok, mint egy gyereküléseknek.

Az ülőfelület méretének, szélességének és mélységének is van jelentősége: a legtöbb embernek a 45 centi körüli szélesség a kényelmes, de gyakran lehet találkozni csak körülbelül 40 centis ülésekkel is. Ha állítható lenne az ülésmélység, akkor az ember teljesen hátra tudna dőlni, miközben a térdét is megtámaszthatná.

A lábtartó szintén nagyban növeli a kényelemfaktort, különösen az alacsony utasok esetében.

Az ülések közötti távolság szintén sokat csökkent az idők során a körülbelül 91 centiről 80-ra.

Ami az anyaghasználatot illeti: a memóriaszivacs például jó választás lenne, mert olyasmire van szükség, ami felveszi és megtartja a test formáját. A karfákat például lehetne puhább anyagba csomagolni.

Az üléseknél a légitársaságok fontos szempontja ugyanakkor, hogy könnyűek legyenek, emellett a tartósságból sem engedhetnek, viszont a költségek sem mehetnek felfelé. Mindezt nehéz összeegyeztetni a kényelemmel.

Állítólag még ezt az elterjedt kényelmi funkciót is egyre inkább ki akarják szorítani a repülőkről a gyártók, persze, egy első osztályú lakosztályban ilyen problémák nem annyira merülnek fel.

(Forrás: WSJ, képek: Getty Images)

repülőülés | kényelem | repülő | repülés | ergonómia

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram