Hétvégén Budapesten csíphetjük el a kínai film százéves történetét bemutató kiállítást

Filmvetítéssel, előadással és kiállítással színezett ingyenes fesztivállal tiszteleg Kína filmművészete előtt a Kínai Filmmúzeum június 14. és 16. között a Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az eseményen három nagyjátékfilm, valamint a Kínai Filmmúzeum a kínai film fejlődésének történetét és eredményeit bemutató nemzetközi vándorkiállítás is megtekinthető lesz, továbbá részt vehetünk Wang Dan, a Kínai Filmszövetség biztosának a filmipar fejlődéséről szóló előadásán (melyen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött).

A kínai filmről szóló nemzetközi vándorkiállítás 2013-ban indult útjára. Látható volt az ENSZ genfi székhelyén, Oroszországban, Fehéroroszországban, az Egyesült Államokban, Szerbiában, Nagy-Britanniában, Törökországban, Kanadában és Ukrajnában, most pedig a magyar közönség is megismerkedhet vele.

A tárlat anyagát a Kínai Filmmúzeum állította össze. A Kínai Filmmúzeum a világ legnagyobb olyan múzeuma, mely egy ország filmtörténetét mutatja be; az épületét a kínai film születésének századik évfordulójára építették, egy szimbolikus jelentőséggel is bíró palota. Három és fél hektáron fekszik, beépített területe közel 38 ezer négyzetméter, illetve huszonegy kiállítóteremmel rendelkezik. A múzeum missziója a kínai film fejlődéstörténetének bemutatása, a filmtechnika megismertetése, a filmkultúra terjesztése.

A kínai film 1905-ös születése óta a kínai filmesek az eltelt több mint száz év alatt elképesztő felfedező utat tettek meg a filmművészet és filmtechnika területén. A kiállítás különlegességét az is adja, hogy nem egyszerűen a kínai filmtörténelem fontos, reprezentatív műveit láthatjuk, nem csak a kiváló filmeseket ismerhetjük meg, de a filmtörténeten keresztül a kínai nemzet százéves történelme is kirajzolódik.

A kiállítás június 14. és 16. között tekinthető meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A moziban ezzel egyidőben a jelenkori kínai filmgyártás három sikerfilmjét vetítik: egy sci-fit (The Wandering Earth), egy történelmi filmet (A sas és a sárkány), valamint egy romantikus alkotást (Beijing Love Story). Bővebb információ itt található.

Ez is érdekelhet:

Megújult az Ünnepi könyvhét, mondjuk, miben

Június 13-án nyit a 90., jubileumi Ünnepi Könyvhét. Budapesten az idén izgalmas, új helyszínen, a Dunakorzón rendezik meg a legnagyobb múltú könyves eseményt.

programajánló | budapest | fesztivál | ázsia | kínai

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom