Kicsit magyaros, kicsit francia és a harmóniáról szól, mi az? – A Sophie Brasserie-ben jártunk

Miután az elmúlt évek rocksztárjai a séfek lettek, legtöbbször valamelyik felkapott szakács miatt megyünk egyik vagy másik étterembe. Szinte nem maradtak olyan vendéglátóhelyek, ahol a konyha kreatív, de nem túlkomplikált, a miliő otthonos, a kiszolgálás kedves, és legszívesebben a reggelitől a vacsoráig elidőznénk. Legalábbis ezt gondoltuk, amíg rá nem bukkantunk a Sophie Brasserie-re, a budapesti belváros egyik eldugott sétálóutcájában.

Sophisticated Gastronomy, de neked csak Sophie

Márciusban lesz két éve, hogy megnyitott a Sophie, egy nagyon egyszerű törekvéssel: a tulajdonos olyan éttermet szeretett volna, ahova ő is bármikor szívesen menne. Az üzlethelyiség adott volt, már csak egy ütős koncepció kellett. Így került képbe a legendás Cyranót, a Costest és az Aria hotel éttermét is megjárt séf, Ferencz Gábor, aki pazarul eltalálta a kortárs, magyaros, mégis nemzetközi – elsősorban francia – ízekkel is játszó irányt.

"Azóta is egyetlen kérés van: legyen jó, amit csinálunk. Ez a hely a harmóniáról szól" – mesélik Gáborék, amikor arról kérdezzük őket, hogyan alakítják a hely és a konyha stílusát.

Reggel friss croissant, este báránycsülök és bárzene

Az étlap szezononként változik, most épp a reggelik esnek át egy komolyabb frissítésen. A magyar, francia és angol reggeli, valamint a klasszikus tojásételek mellé hamarosan egg benedict és egg florentine érkezik, és az amerikai palacsinta, gofri, granola vonalat is tovább variálják.

A klasszikus angol reggelivel nem nyúlhatunk mellé

A reggeli italkínálata is erős, a pezsgő vagy a frissen facsart narancslé mellett – a párizsi bisztók mintájára – akár helyben préselt almalevet is kérhetünk. A Sophie reggelije már most figyelemreméltó, a cél viszont egyértelműen az, hogy a jövőben elsők között jusson eszünkbe, ha hedonista villás reggelin gondolkozunk – és az előkóstolás alapján erre minden esély megvan.

A szezononként megújuló étlap fogásai izgalmas, és sok esetben pimasz ízpárosításokra építenek. Így született az őszi-téli étlap egyik ikonikus étele, a Budapest steak szendvics is. A Bélszín Budapest módra ugyanis még az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar étterme számára készült, de a mai, modern gasztronómiában aligha állná meg a helyét. A belőle kreált szendviccsel viszont tökéletesre sikerült a fordítás mai nyelvre.

A Budapest steak szendvics igazi férfimeló

Akármennyire is régi vágású srácok dolgoznak a konyhán – akiknek a hús a mindenük –, tudják, hogy a világ változik, és a húsmentes étkezés, a fenntarthatóság egyre fontosabb. Éppen ezért kerül az étlapra minden esetben két-három vegetáriánus vagy vegán fogás, most épp a csicseriborsó és krémje, hagymalekvárral, bébirépával, sütőtökkel, céklával, retekkel, karalábéval és mizunával. A tálalással pedig még minket, húsimádókat is megvettek.

Gáborék szentül hiszik, hogy étterembe azért érdemes járni, hogy egy "kicsit világot lásson az ember". Ezért készítik például a hortobágyi palacsintát is a híres francia sütemény, a mille-feuille ízeivel és tálalásával vegyítve.

"Van, aki ezt rossz néven veszi, nekünk viszont fontos, hogy ne olyat adjuk, amit a vendég otthon is el tudna készíteni, legyen az ételekben egy kis huncutság. Mindig arra törekszünk, hogy érthető és elérhető ételeket adjunk, miközben kiszakítjuk a vendégeinket a hétköznapokból" – mondja Váradi-Szabó Balázs, a Sophie üzletvezetője.

A különleges tálalásnál említhettük volna a kacsamájat is, ami konyakmeggyel és vékony keresűcsoki réteggel kerül a tányérra, mellé pedig friss kalácsot kapunk

Ha tesztelni szeretnénk a Sophie konyháját, mielőtt üzleti megbeszélést vagy romantikus vacsorát szerveznénk oda, a legjobb, ha – a korlátozott mennyiség miatt szigorúan foglalás után – hétköznap dél és három között ugrunk be egy ebédmenüre.

A háromfogásos menünél jobb bemutatkozót aligha kaphatnánk, pláne, hogy 1800 forintért még egy limonádét vagy kávét is az asztalunkra tesznek. Ár-érték arányban nem kérdés, hogy az egyik legjobb opció a belvárosban, amivel egyértelműek a célok is: szeretnék, hogy ne csak a turistáknak, hanem a környék lakóinak is az egyik kedvenc étterme legyenek, és rákapcsolódjanak a városrész vérkeringésére.

A sajttortát tilos kihagyni a vacsora végén

Már nem kell sokat várni arra sem, hogy a Sophie újra a belváros kis oázisa legye, áprilistól októberig ugyanis nagy teraszon tesztelhetjük a Sophie kreatív fogásait, vagy kóstolgathatunk az igencsak szemrevaló borlap tételeiből, Chilétől Chablis-ig, csak, hogy még tovább barangoljunk a világban.

Addig viszont esténként – keddtől szombatig – lágy bárzongora mellett borozhatunk és vacsorázhatunk, de érdemes akár egy csendesebb időszakban is meglátogatni a Hajós utca kis ékszerdobozát, és töltekezni abból a finomságból, ami a Sophie-ban a kiszolgálástól az ételekig mindenben ott rejtőzik.

(Fotók: Gyana Dániel)

Ferencz Gábor | Hajós utca | sophie brasserie | Váradi-Szabó Balázs | francia konyha

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom