Close
Kiderült, hová vágyunk leginkább a következő évben

Kiderült, hová vágyunk leginkább a következő évben

Nem lepődtünk meg.

A Club Med a Google adataira építve készített elemzést arról, hogy ebben az utazás szempontjából (is) hányattatott évben milyen célállomásokra kerestek rá az utazni vágyók – természetesen a következő évre.

Békeidőhöz képest értelemszerűen a szokásoshoz képest más eredmények születettek, mivel a világjárvány okozta korlátozások miatt egyes országokba nem számít biztonságosnak a beutazás.

Ami viszont kevésbé meglepő, hogy az egzotikus úti célok továbbra is igen keresettnek számítanak, az emberek vágynak a napfényre, a tengerpartra, a forróságra és a gondtalanságra: a lista első helyén a Maldív-szigetek áll.

A második legvágyottabb ország Mexikó lett, a harmadik legtöbb keresés pedig Thaiföldre érkezett. Az első tízbe befért még Törökország, Spanyolország, az Egyesült Államok, Málta, Portugália, Mauritius és Dél-Afrika.

A Club Med a szállásfoglalási adatokat is megvizsgálta, ezek alapján úgy tűnik, Olaszország nem sokat vesztett a népszerűségéből. A szicíliai Kamarinára például szeptemberben a tavalyi év hasonló időszakához képest 214 százalékkal nőttek a foglalások, míg a szintén szicíliai Cefalu még ennél is nagyobb, 350 százalékos emelkedést ért el.

Az elemzés kitért a Nagy-Britanniában élők kereséseire, ezek alapján a britek leginkább Görögországba, Törökországba, Spanyolországba és Máltára vágynak, ha Európában maradnának, ha pedig messzebbre tekintenek, akkor a Maldív-szigetekre mennének legszívesebben.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Traveldailynews, fotók: Pixabay)

toplista | 2021 | legnépszerűbb | utazás | célpontok

FOLYTASD EZZEL

Bezár az ország egyik legszebb fürdője is

Ezt az öt dolgot mindenképp meg kell tenned a következő spanyolországi utadon

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram