Close
Kiderült, mennyi magyar van a szigorítások mellett és ellen, nagyon meglepő a végeredmény

Kiderült, mennyi magyar van a szigorítások mellett és ellen, nagyon meglepő a végeredmény

Jönnek az újabb szigorítások, egy közvélemény-kutatás pedig elmondja, mennyien vagyunk mellette és mennyien ellene.

Több hónap után először október utolsó hetében emelkedett harminc százalékra azoknak az aránya, akik a koronavírus-járvány ellen szigorúbb intézkedéseket várnak el a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint. Reprezentatív közvélemény-kutatásukat ismertetve emlékeztettek arra, hogy a Nézőpont Intézet a koronavírus-járvány kitörése óta vizsgálja, a magyar felnőttek elegendőnek tartják-e az intézkedések szigorúságát.

A harmadik hullám lecsengése után, nyáron és kora ősszel tízből hatan éppen megfelelőnek találták a szabályok szigorúságát, október utolsó hetében azonban, bár a szigorúság aktuális mértékével egyetértők aránya nem csökkent a hibahatárt meghaladó mértékben (58 százalék),

a több kikényszerített fegyelmet igénylők aránya huszonötről harminc százalékra nőtt, és az aktuális intézkedéseket túl szigorúnak tartók aránya is nyolc százalékra csökkent.

A jelenlegi szigorítások értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja, emellett november elsejétől maszkot kell viselni a közösségi közlekedési eszközökön és megállóhelyeken, valamint látogatási tilalmat rendeltek el az egészségügyi intézményekben.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

lezárás | kornavírus | magyarország | karantén

FOLYTASD EZZEL

Ezek a világ legbarátságosabb városai

Több mint 120 év után eltűnik Párizs egyik szimbóluma

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram