Close
Itt lehet élőben nézni II. Erzsébet temetését

Itt lehet élőben nézni II. Erzsébet temetését

Ma kísérik utolsó útjára a királynőt, akitől a Westminster apátságban vesznek búcsút, hogy aztán a windsori kastély VI. György király emlékkápolnájában helyezzék végső nyugalomra. A temetés hatalmas tömegeket vonz, London utcáira több millió embert várnak, a televízió képernyője elé pedig milliárdokat.

II. Erzsébet temetése brit idő szerint 11 órától, magyar idő szerint pedig délben kezdődik, melyet a tévé élőben közvetít. Magyarul több kereskedelmi csatorna is sugározza, angolul a BBC mellett minden jelentős hírcsatornán, így a Sky New-son is figyelemmel lehet követni. Emellett online és a közösségi oldalakon is követhetőek az események, ahogyan a legnagyobb videómegosztó oldalon is, ahol a The Royal Family Channel-en már kora reggel óta nézhetjük az állami temetés előkészületeit.

A temetés után a BBC a Paddington 2-t mutatja be.

(Fotó: Getty Images)

temetés | élő közvetítés | london | II. Erzsébet

FOLYTASD EZZEL

Így fognak össze a túlélésért a hazai fitnesz- és edzőtermek

Egy neves egyiptológus azt állítja: megtalálta Nefertiti múmiáját

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram