A minden lében kanál dizájner feleségül vette a fotós barátnőjét, Esztert. Az esküvő csak nyomokban hasonlított egy hagyományos szertartásra – de jó-e, ha a násznép egy kiállításba csöppen, tortát viszont nem kap?
“Mindent dühből csinálok” – jelentette ki nem is olyan régen Kiss Miklós a Roadsternek, de máris találtunk egy kivételt a szabály alól. A menő dizájner-grafikus a nyáron megházasodott, az előkészületeket a legkevésbé a düh vezérelte, az pedig szinte magától értetődő, hogy Kiss Miklós és a fotós párja, Eszter egy különleges esküvőt hozott össze.
Eljegyzés
A rendhagyó esküvő ötlete az eljegyzés után merült fel először. Kiss Miklós New Yorkban folytatta az aranycsótányos akcióját, amelynek keretében arany svábbogarakat csempész be rangos kiállítótermekbe: miután elhelyezett egyet a Guggenheim múzeumban, a párja gyanútlanul sétált be vele a MoMa épületébe.
Ott azonban Goldenroach helyett egy angol feliratot helyezett el: Will you marry me?
Buster Keaton szelleme jelent meg a teremben, félreértés, kavarodás támadt. Eszter távol állt, nem vette észre a túl jól sikerült cselt, sürgette, hogy menjenek már, mielőtt lekapcsolják őket a biztonságiak, Miklós viszont intett, hogy „Gyere, nézd meg jobban!” – így modellezték önkéntelenül leendő házasságuk bonyodalmait.
Végül csak odament Eszter, Miklós ugyan elfelejtett letérdelni, de a gyűrűt felhúzta a menyasszony ujjára, bár abban bizonytalan volt, hogy a megfelelő ujjára-e. „Magát a lánykérést nem látta senki, a táblát viszont elkezdték nézni, hogy ez most mi a fene?” – emlékezett Miklós.
Előkészítés
Az esküvőn szerettek volna közösen megvalósítani valamilyen rendhagyó ötletet. Mivel mindketten szeretik a múzeumokat, kitalálták, hogy híres páros festményekbe belemontírozzák a saját arcukat, a lehető legtökéletesebben, még az ecsetkezelést is utánozva.
Eszter a festményen lévő fényviszonyok tökéletes reprodukálása mellett fotózta le az arcukat, Miklós pedig tökéletesre retusálta a képeket.
„Egy csomó embernek nem is esett le egyből a poén, ha nem ismerték az adott festményt.”
Az ötlet pedig jóformán fejlesztette önmagát: saját kézzel címezték meg a meghívót, vagyis a festményekből készült képeslapokat, és lényegében egy valódi kiállításra hívták meg a násznépet. Ám mivel mindenki csak egy képeslapot kapott, nem tudhatta, mi vár rá, úgyhogy okoztak némi meglepetést a szabályos, félórás tárlatvezetéssel kísért kiállítással.
Csak tökéletes minőségben elérhető festmények alapján dolgoztak, mindegyik montírozott változata az eredetinek megfelelő méretben, vászonra nyomtatva került a falra, kis információs táblával, rajta a legfontosabb tudnivalókkal a festményről.
Esküvő
Az esküvőt tehát egy valós, nyitóbeszéddel kísért kiállítás vezette fel, ezért választották helyszínül a West Werk Stúdiót, amelynek fehér falai tökéletesen megfeleltek egy kiállításnak, és minden díszletnek.
De a kiállításon túl is előálltak egyedi ötletekkel. Készítettek egy kiadványt, amiben összeszedték, mi mindent szeretnek, ha „mondjuk elutazol Koppenhágába vagy Párizsba, szerintünk mit érdemes megnézni”. A füzetben megtalálhatóak a kedvenc kocsmáik és söreik, ajánl egy vasárnapi reggelit a másnaposságra, sőt még egy macskatartási tízparancsolatot is tartalmaz, utalva a pár háziállatára.
Gyártottak saját dizájnnal készült borokat is, igazodva a kiállítás/esküvő koncepciójához, úgy megtervezve, mintha rendesen kapható borok lennének.
És volt képeslap is: mivel minden meghívott csak egyet kapott, az esküvőn ott volt a teljes sorozat – ugyanúgy el lehetett vinni a kiállítás végén, mint egy múzeumban.
Ám a legnagyobb sikere mégis a festményeknek volt:
„Az a vicc, hogy a végén több képet el is vittek.”
Hogy mi lesz a többi képpel? Gondolkoznak egy árverésen, amelynek bevételét felajánlják valamelyik kreatív alapítványnak, de ez egyelőre csak egy ötlet.
Jutott rendes szertartás is, de több, nélkülözhetetlennek tartott esküvői kelléket elengedtek. Nem volt torta, sem menyasszonyrablás, a zene laptopról szólt, és a ruhák kiválogatásával sem töltöttek heteket.
Epilógus
Nem mintha ne lennénk meg egészen jól tanulságok nélkül, de ha akarjuk, könnyen továbbgondolhatjuk Eszterék történetét: egy esküvőnek csak jót tesz, ha a saját (világ)képünkre formáljuk, semmit nem veszít a jelentőségéből, ha nem ragaszkodunk mereven a szabályokhoz, sőt. Torta nélkül is kimondható az Igen, Igen, főleg ha sok más vonatkozásban tartalmasabb, személyesebb az est.