Kitiltják az autókat San Francisco legfontosabb utcájáról

Még 2017-ben döntött úgy a városvezetés, hogy a városközpontot átszelő, három és fél kilométer hosszú súgárútra nem engedi be az autókat. A határozat értelmében 2020-tól már biztosan autósforgalom nélkül folytatódik a Market Street élete – írja a Travel + Leisure.

San Francisco legforgalmasabb, legélénkebb utcájából viszont nem klasszikus sétálóutcát alakítanak ki, mert tömegközlekedéssel továbbra is használható lesz, csak a magánjárműveket tiltják ki a következő évtől. A kereszteződéseknél át lehet hajtani autóval, de végigmenni már nem szabad rajta.

Mindezt azért, hogy sokkal élhetőbb és biztonságosabb legyen a Market Street és környéke, másrészt a tömegközlekedés hatékonyságát is szeretnék növelni.

A polgármester tájékoztatása szerint az elmúlt évben százhuszonhárom közlekedési baleset történt a folyton nyüzsgő utcán. S mivel többségét gyalogosok és kerékpárosok szenvedték el, ezért kulcsfontosságú feladat biztonságosabbá tenni a város központi helyét.

Érdekesség, hogy a jelentősen csökkentett átmenőforgalom a taxikat nem érinti,

az Uber és a Lyft autóit viszont igen, tehát rájuk érvényben marad a tiltás.

A kisebb forgalomnak hála jóval nagyobb teret kapnak majd a biciklisávok, melyeket leválasztanak a járdáktól. Csúcsidőben egyébként óránként hatszázötven bringás és félmillió gyalogos megy végig a Market Streeten. A bevezetés hatszázmillió dollárt veszi ki a város kasszájából.

San Francisco nincs egyedül a korlátozásaival: a hónap elején New York 14. utcájáról tiltották ki a járműveket a buszok, a teherautók és sürgősségi járművek kivételével, aminek hatására jóval gyorsabbak lettek a buszjáratok azon a szakaszon, Párizsban havonta egy vasárnapon nem hajthatnak be autók a városközpontba, míg Londonban ugyanezt súlyos pénzekért tehetik csak meg.

Ez is érdekelhet:

Párizs köszöni szépen, de nem kér többé a buszokból

Nemcsak a távolsági buszokra vonatkozna a kitiltás, hanem a főbb nevezetességek között közlekedő, városnéző emeletes buszokra is.

(Fotók: Getty Images)

forgalom | san francisco | belváros | kitiltás | market street

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom