Négy éve nem történt ilyen Londonban, úgyhogy nagyon várják már a szilvesztert

London ikonikus óratornya végre újra megszólalhat, miután 2017 óta némaságra ítéltetett.

A világhírű óratorony felújításon esett át azóta, hogy utoljára kongott, most pedig készen áll arra, hogy ismét hallasson magáról: az Erzsébet-toronyként is ismert építmény tizenkét kongatással jelzi majd 2022 kezdetét.

A nagyközönség a november végi leleplezéskor már láthatta a megújult tornyot, amely új, fúvott üvegpaneleket kapott, mutatói és számai pedig visszakapták eredeti, kék színüket. A munkálatok során az óra lapja, az óraszerkezet, a torony fala, valamint a tetőszerkezetet is restauráláson esett át.

A Big Ben visszatérése minden bizonnyal az egyik legnagyobb újévi attrakció lesz a brit fővárosban.

A teljesen felújított óra december 31-ére készül el, a hivatalos közlemény szerint utoljára ütik majd meg az ideiglenes elektromos szerkezettel.

A neogótikus stílusú óratornyot Augustus Pugin tervezte, és 1859. május 31-én adták át. A világ egyik legismertebb nevezetességének számít, túlélte a nácik második világháborús bombázásait is, bár a légitámadások során 1941 májusában súlyosan megrongálódott.

(Forrás: Times of India, fotók: Getty Images)

szilveszter | london | óratorony | kongat | attrakció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom