Ezek az installációk nemcsak nagyon menők, de környezettudatosságra is nevelnek

A művészvilág sem maradhat ki a globális felmelegedés és a környezetszennyezés égető kérdéseinek megválaszolásából: az utóbbi időben egyre több alkotó nyúl témaként a környezettudatosság felé. A szemétszobrokon és a világvégét ábrázoló figuratív festményeken pedig a kortársművészek már rég túl vannak, most a kiállítótérben vagy a természet lágy ölén elhelyezett installációk a menők. Összegyűjtöttünk három jelenleg is futó nemzetközi kiállítást, ahol ilyen ökobarát kreációkat láthatunk.

Olafur Eliasson: In Real Life, Tate Modern

A hatalmas szobrairól és különleges installációiról híres Eliasson kiállítása július elején nyílt meg a londoni Tate Modernben és nem túlzás, hogy a látogatók a csodájára járnak. Az izlandi születésű, dán képzőművész már korábban is reflektált a klímakatasztrófára – például amikor jégtömböket hozatott Grönlandról és a Tate előtt állította ki őket, a gyors olvadásukkal szemléltetve a problémát. Little Sun néven futó apró zseblámpája, amely napelemmel működik, szintén erős felhívás arra, hogy használjuk ki a megújuló energiák nyújtotta lehetőségeket.

Az In Real Life különleges módon játszik a fényekkel: a művész a galériát egy esőkabinná változtatta, ami tele van színes fénysugarakkal és csillogó szivárványt idéz elő, emellett pedig bemutat Izlandon készített jégmintákat is, bemutatva ezzel az emberiség jégsapkákra gyakorolt hatását.

The Coming World, Garage Museum of Contemporary Art, Moszkva

Ha hihetünk a számításoknak, kicsivel több mint egy évtizedünk maradt arra, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást. De vajon mi történik majd utána? A moszkvai kortárs múzeum elképzeli a 2030 és 2100 közötti időszakot a földön, olyan alkotások bemutatásával, amiket esetenként fél évszázaddal ezelőtt hoztak létre, mégis úgy tűnik, hogy előrevetítik a világ nagyon távoli jövőjét. Több mint ötven kortárs művészt vonultat fel, akik olyan témákat dolgoztak fel, mint az erdőirtás, a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség és persze a globális felmelegedés.

A kiállítás kiemelkedő installációja Doug Aitken 2017-es The Garden című építménye, amely egy beltéren felépített üvegablakos házikó, teljes fehér, steril belső térrel és bútorokkal, a házon kívül rengeteg növénnyel. Az installáció azt a kérdést tárja fel, mennyire fontos az ember és a természet közötti kapcsolat még akkor is, ha egy nagyváros kellős közepén kell élnie, következésképpen minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy megóvjuk a környezetünket.

Az épület dühszobaként is funkcionál: a művész több olyan workshopot rendezett, aminek a lényege az volt, hogy egy-egy szerencsés tíz percre bemehetett a térbe, és bármit összetörhetett, szétüthetett és megrongálhatott, egyfajta megerősítéseként annak, hogy az ember a városokban ingerült és türelmetlen lesz, amíg a természet nyugalmában megszabadulhat a gondjaitól.

Jakob Kudsk Steensen: The Deep Listener, Serpentine London

A dán művész Jakob Kudsk Steensen nagy volumenű, fényekkel, hangokkal és magával ragadó látványvilággal rendelkező installációiról ismert. A londoni Serpentine Galériában olyan interaktív installációkat mutat be, amelyek a fajok kihalásával, az erdőirtás káros hatásaival és a társadalom és a környezet védelmével foglalkoznak.

A látogatók virtuális és kiterjesztett valóságokban járkálhatnak London legnépszerűbb kültéri helyszínein, például a Hyde Parkban vagy a Kensington Gardensben. A sétát a kezdetben még gyönyörű parkokban és kertekben kezdhetjük meg, majd ahogy telnek az évek, egyre sivárabb környezetben találjuk magunkat. A fák, virágok és a madarak száma csökken, a levegő szinte szürkévé válik a szennyezettségtől, vagyis magunk előtt láthatjuk, mi történik, ha nem vesszük komolyan a környezetvédelmet.

moszkva | környezetvédelem | olafur eliasson | london | jakob kudsk steensen

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom