Korszakok jönnek és mennek az életünk során

Az ember életét számos fontos esemény kíséri végig. Kezdődik a születéssel, majd folytatódik a gyermekkorral, ezt követi a felnőtté válás, annak egy fontos eseménye a házasságkötés, és előbb-utóbb az elmúlással is szembesülünk mindannyian. Persze nagyvonalakban csak, hiszen számos apró esemény is közbeékelődik még.

A legtöbb korszakváltó eseménynek szeretjük megadni a módját. Koronként és országonként, ha változó módon is, de ünneplünk, búcsúzunk, hol könnyekkel, hol nevetéssel. Lehetünk hagyományt követők, vagy választhatunk modern irányzatokat. Bármelyiket válasszuk, a cél ugyanaz. Egy kis átmenetet biztosítani a megszokott, biztonságot nyújtó régi és az ismeretlen, előttünk álló új élethelyzet között. A lezárások fontosak, hiszen így tudunk teljességgel nyitni az újra.

Felkészültünk életünk nagy utazására? Házasságkötés, és ami előtte van

Régen a házasságkötéshez a szerelemnek nem sok köze volt. Sokkal inkább a szülők döntöttek a társadalmi és vagyoni helyzet megítélése mellett. Ismerős a “háztűznézőbe megy” szólás?

Az 1860-1870-es évek egyik szótára úgy értelmezi a háztűznéző szót, mint “valamely háznak gazdasági állapota, körülményei”. Tehát nem tűzesetre utal, hanem a családi tűzhelyre, ami a családi boldogság, melegség szimbóluma. A leendő vőlegény ment a szüleivel háztűznézőbe, amivel betekintést nyertek az adott család körülményeibe, vagyoni helyzetébe.

Manapság már nem egészen így néz ki. A XX. század végére önkéntes vállalás lett a házasság mindkét fél részéről. Elköteleződés, amiben néha egyik vagy másik elbizonytalanodhat, mivel ezzel egy lényeges életszakasz, a keresés, párkeresés időszaka zárul le.

Azt azonban látni kell, hogy a házasságkötéssel nincs semmi sem végérvényesen lezárva, hiszen ez csak egy újabb hosszú, közös út, amiben rengeteg lehetőség van. Lehetőség van együtt fejlődni, közös álmokat szőni és megvalósítani, úgy, hogy a másik mindig ott van, akire számíthatunk. A családban ez a szülői támasz volt, ebben az újfajta kapcsolatban pedig a párunk lesz az, akiben megtalálhatjuk ezt a biztonságot.

Na, de ha nem akarunk ennyire előreszaladni, akkor mindezt megelőzi még egy kis igazi stresszoldó legénybúcsú, ami nem arra van, hogy megfutamodjunk, hanem hogy örömtelien ráhangolódjunk.

Amikor a legényből férfi lesz

A legénybúcsúnak mindig is megvoltak koronként és országonként a jellemző rituális szokásai. A modern legénybúcsúnak ritkán van forgatókönyve, esetleg annyi, amit meglepetésként a meghívott barátok készítenek a vőlegény számára.

Készülhetünk néhány aprósággal, amivel színesíthetjük ezt a különleges estét. Például beszerezhetünk mindenkinek egy vicces egyedi pólót a legénybúcsúhoz. Ehhez nagyon jó ötleteket találunk a Pamutlabor Pólónyomda termékei között.

A legénybúcsú mélységeit pedig mindenki maga dönti kell. Nem feltétlenül kell az utolsó kicsapongó éjszakát jelentenie, hanem simán lehet egy sztorizgatós, ugratós, múltidéző együtt töltött idő.

Bár régen legénysiratónak is hívták, szó sincs veszteségről, pusztán egy átmenetről, amikor a legény átengedi helyét a férfinak.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom