Várható, hogy más francia városokban is elkezdődnek a lázongások miatta.
Újabb tüntetések kezdődtek Párizsban szombat délután a közeljövőben bevezetendő Covid-igazolás ellen – jelentette az AP hírügynökség. Az AP szerint várható, hogy hasonló demonstrációkat tartanak más városokban is, írta meg a HVG.
A helyszínen tartózkodó hírügynökségi tudósító szerint mintegy háromezer rendőr állomásozik a főváros utcáin. A legnagyobb tömeg várhatóan a Champs-Élysée-re akar majd beözönleni, ezért a sugárúton végig rendőrök posztolnak.
Ez már a harmadik egymást követő szombat tüntetésekkel az igazolvány ellen.
A francia parlament által a közelmúltban elfogadott törvény értelmében augusztus 9-től a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 48 óránál nem régebbi negatív teszt)
kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon, a kórházakban, a vásárokban.
A kulturális intézményekben (mozik, színházak, múzeumok) kormányrendelettel már két héttel ezelőtt érvénybe lépett az intézkedés, a bevásárlóközpontokra viszont ezután sem fog vonatkozni. Az intézkedés bevezetését eredetileg augusztus 1-jétől tervezték, de elhalasztották.
Jóllehet az egészségügyi és a szociális dolgozók, valamint a tűzoltók oltási kötelezettségéről konszenzus alakult ki a társadalomban, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum használatának kiterjesztése a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre, valamint a kiróható súlyos büntetések heves vitát váltottak ki.
Felmérések szerint a társadalom nagyobb része az igazolvány és a súlyos büntetések intézményét is támogatja, de a nem elhanyagolható kisebbség hevesen ellenzi. Itt pedig azt írtuk meg, hogy még a vonaton is kötelező lesz Franciaországban a Covid-igazolvány.
(Forrás: HVG, fotók: Unsplash)
covid igazolvány | francia | vendéglátás | tüntetés | franciaországIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!