Megint nem fogad járatokat La Palma repülőtere

A kifutópályákon összegyűlt nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt megint nem fogad járatokat a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma sziget repülőtere.

A szigetre közlekedő Binter és a Canaryfly légitársaságok már szerda este bejelentették hogy felfüggesztik a járataikat, mivel az időjárási előrejelzésből a szélirány megváltozására lehetett számítani, ami be is következett. A vulkánkitörés kezdete óta ez a második alkalom, hogy le kellett állítani a légi közlekedést.

A repülőtér újbóli megnyitásáig La Palma csak vízi úton megközelíthető, a rendszeres kompjáratok továbbra is zavartalanul üzemelnek.

A Cumbre Vieja vulkán szeptember 19-én tört ki és azóta is aktív, már három kürtőből tör fel a láva, folyamatosak a kisebb-nagyobb földrengések. A sziget tizennégy települése közül négyet érint a természeti katasztrófa, mintegy hatezer embert kellett kitelepíteni elővigyázatosságból.

A megsemmisült épületek száma meghaladja az ezret, több mint négyszáz hektárt borított be a lávafolyam, amely már két helyen érte el az Atlanti-óceánt új földnyelvet létrehozva, a nagyobbik mérete meghaladja a harmincnyolc hektárt.

María José Blanco, a spanyol geográfiai intézet (IGN) igazgatója szerint nem várható, hogy rövidesen elcsendesüljön a vulkán.

A sziget támogatására folyamatosan indulnak akciók, legutóbb a spanyol labdarúgó szövetség kezdeményezett gyűjtést: a játékosok aláírt mezeit elárverezik és a befolyt összeget felajánlják a károsultaknak.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

kanári-szigetek | hamu | reptér | la palma | lezárás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom