A világjárvány kezdete óta nem történt ilyen a légi közlekedésben Amerikában

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA)  közlése szerint a légi közlekedést választó utasok száma elérte a kilencven százalékot 2019 azonos időszakához képest, amikor még nem volt koronavírus-járvány Amerikában.

Vasárnap 1,86 millió utast regisztráltak az amerikai repülőtereken, míg ugyanezen a napon 2019-ben 2,1 millióan utaztak repülővel. 2020-ban ezen a vasárnapon – amikor a pandémia jelentős válságba sodorta a légiközlekedést – mindössze 267 000 utast regisztráltak.

Az elmúlt hétvégi adat megdöntötte az egy héttel korábbi rekordot, amikor már szintén látszott, hogy egyre több amerikai utazik repülővel.

A beszámoló szerint egy héttel az Emlékezet Napja (Memorial Day) amerikai nemzeti ünnep előtt a repülőgépek telítettsége is szinte megegyezik a járvány előtti szinttel. A Memorial Day az amerikai hadsereg kötelékében szolgálat közben, bárhol, bármilyen háborúban, vagy konfliktusban életüket vesztett amerikaiak emléknapja. Mindig május utolsó vasárnapján tartják meg.

Egy átlagos amerikai belföldi járat jelenleg átlagosan kilencvennyolc utast szállít, míg ez a szám 2019-ben kilencvenkilenc volt.

A United Airlines, az egyik legnagyobb amerikai légitársaság hétfőn bejelentette, hogy nyereményjátékot indít azon törzsutasai között, akik június 22-ig feltöltik a Covid-19 oltási igazolásukat a vállalat mobilalkalmazására vagy weboldalára. Az Oltásod a repülésért-akció keretein belül július elsején kisorsolják, hogy öt beoltott törzsutas, párjával együtt, egy éven keresztül bárhova, bármikor és bármelyik szolgáltatási osztályon ingyen utazhat a United Airlines járataival.

A vállalat emellett harminc retúrjegyet is kisorsol a résztvevők között, akik szintén bárhova elutazhatnak a United Airlines úticéljai közül.  –Büszkék vagyunk arra, hogy ösztönözzük az embereket az oltás megszerzésére – közölte Scott Kirby, a társaság vezérigazgatója.  – A vakcinának köszönhetően egyre több úticél nyílik meg és tudjuk, hogy ügyfeleink szívesen repülnek – fogalmazott Kirby.

Egy repülőút néha bizonyos járulékokkal járhat, hiszen jó néhány történésre nincs ráhatásunk, és adott esetben különféle események megzavarhatják az utazásunkat – ilyen például, ha valaki nem tartja be a kimondott és kimondatlan szabályokat.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

járvány | amerika | repülő | rekord | repülés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom