Az idei Globális Kerékpáros Index a világ kilencven városát rangsorolta abból a szempontból, hogy mennyire kedvezőek a körülmények a biciklistáknak.
A kerékpárutaktól a kerékpárlopások arányán át az időjárásig mindent figyelembe vettek, ami csak befolyásolhatja a tekerés élményét és lehetőségeit.
A lista első helyére ezek alapján Utrecht került, ahol nemcsak a kerékpárosok száma nagy – a lakosság mintegy 51 százaléka kétkeréken közlekedik –, hanem a jó minőségű és gazdag a kerékpáros infrastruktúra is, és közben nagyon kevés az esős nap.
A második helyen a nyugat-németországi Münstert találjuk,
amely többek között a kerékpáros halálesetek kis számával győz meg,
de egyébként minden más tekintetben is jó eredményeket ért el, emellett rendszeresen ad otthont különböző kerékpáros eseményeknek és fesztiváloknak.
A lista harmadik helyén Antwerpen végzett, ahol
különösen olcsók a biciklivásárlási és -karbantartási lehetőségek,
emellett kiterjedt a kerékpármegosztó-rendszer, és mintegy négyezer kerékpárút gondoskodik a gördülékeny haladásról. Íme, az első tíz helyezett!
- Utrecht, Hollandia
- Munster, Németország
- Antwerpen, Belgium
- Koppenhága, Dánia
- Amszterdam, Hollandia
- Malmö, Svédország
- Hangcsou, Kína
- Bern, Svájc
- Bréma, Németország
- Hannover, Németország
A rangsor legalján a nigériai Lagost találjuk, majd Medellín, Bangkok, Tbiliszi, Moszkva, Jakarta, Hongkong, Buenos Aires, a kolumbiai Cali és Bogotá következik, amely pedig igen nagy erőfeszítéseket tesz, hogy javítson gyászos helyezésén. Magyar város nem került fel a listára.
Ha tekernél egy jót a nyár végén vagy ősszel, akkor Szlovénia tárt karokkal vár, de ezeket az európai kerékpáros utakat is érdemes kipróbálnod.
(Forrás: TimeOut, képek: Unsplash)
Utrecht | kerékpár | bicikli | legjobb városokRendhagyó kártyapartin mutatta be teljes programját a harmadik Liszt Ünnep
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!