Legyőzheti a közösség ereje a közösségi távolságtartást?

A Highlights of Hungary Special #3 epizódjában Horváth Berta Lillával, a Van Helyed Alapítvány egyik patrónusával, Gusztos Péterrel, a Suhanj! Alapítvány alapítójával, Horn Tamással, az Adománytaxi alapítójával és Frankó Luca pszichológussal beszélgettek a Social distance vs. social power témaköréről, arról, hogy mennyire vagyunk szolidárisak nemcsak békeidőben, hanem ebben a kiélezett helyzetben is, hogyan lehet fenntartani ezt az érzékenységet, illetve hogyan tud a személyesség megmaradni.

A civil szervezetek és önkéntesek szerepe nélkülözhetetlen, és most talán még jobban rászorulnak a segítségre, de szerencsére sok pozitív példát találhatunk az összefogásra. „Nagyon sokan jelentkeznek önkéntesnek, adományozónak, azok is, akik eddig nem tudtak, vagy nem mozgatta meg ez a gondolat. Nagyobb összefogás van, mint eddig valaha” – halljuk Horváth Bertától.

Fontos az is, hogy megértsük, hogyan tudunk segíteni, illetve tudjunk adaptálódni a helyzethez. „Megváltozott a tevékenységünk, de ez most mindenkire igaz, mindenki innovációra szorul, de ez egy jó dolog szerintem” – mondja Horn Tamás

Ha a krízis pozitív hozadékaira gondolunk, Gusztos Péter szavai megerősíthetnek minket: „Rengeteg dolog van, amit már most megtanultunk ebből. Ezek a hetek tökéletesen alkalmasak arra, hogy az ember egy picit azzal szembesüljön, hogy mi az, ami valóban hiányzik. Egy csomó minden van, amiről kiderül, hogy le tudunk róla mondani.”

Ahogy Frankó Luca is rávilágít a válság utáni biztató kilátásokra: „Ha túl vagyunk ezen a válságon, akkor itt abszolút benne van a növekedés lehetősége, mert új szkilleket tudunk szerezni, meg tudunk tapasztalni olyan összefogásokat, olyan magatartásokat, amikről magunk sem gondoltuk volna, hogy képesek vagyunk rá."

A podcastet ide kattintva lehet meghallgatni, a harmadik special epizód errefelé található.

További kapcsolódó tartalomért kövesd a Highlights of Hungary Facebook- és Instagram-oldalait.

highlights of hungary | podcast

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom