Sürgősségi zárlat lépett életbe az egyik legnagyobb olasz tartományban

A tízmilliós Lombardia tartományt ismét lezárták éjféltől.

Az északnyugati Lombardiában az utóbbi egy év alatt negyedszerre rendelnek el zárlatot. Az intézkedés egyelőre március 14-ig érvényes.

A tartomány területe úgynevezett sötét narancssárga színű járványfokozatba lépett át, ami a vendéglátás újbóli egész napos lezárását jelenti, valamint az iskolákat is bezárták.

A lakosságot otthon maradásra szólították fel, aki teheti, távmunkára állt át, tilos a városok, települések elhagyása, valamint ismét lezárultak Lombardia külső határai is.

Olaszország nagy része már részleges vagy teljes zárlat alatt van. Piemont tartomány magától döntött erről, és leállította a tantermi oktatást. Bologna városa csütörtöktől vált vörös, vagyis kiemelten járványveszélyes térséggé, és karantén alá került. Emilia Romagna tartomány egésze is zárás előtt áll, "a zárás az egyetlen eszköz, máskülönben a járványhullám elsodor bennünket" – mondta a régió elnöke, Stefano Bonaccini. A déli Campania kormányzója is Nápoly és az egész tartomány lezárását sürgette. A járványadatok tükrében szombattól további régiókat zárhatnak le, közöttük a főváros, Róma körüli Laziót is.

Szardínia az ország egyetlen térsége, ahol szigorítás helyett enyhíteni tudtak a kijárási tilalom feloldásával, újranyitott a vendéglátás és a múzeumok is. A szigetre érkezőket hétfőtől gyorstesztnek vetik alá.

Eközben Magyarországon nagyon szigorú korlátozások lépnek életbe napokon belül, valamint teljes lezárás és kijárási tilalom várhat az egyik legszebb európai országra is. Kinyitottak viszont velünk ellentétben a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy hetvenöt százaléka élt is ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően. Szardínia is fehér zónává minősülve újranyitotta éttermeit és bárjait, közben pedig az is kiderült, milyen országokba utazhatnak azok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

korlátozás | olaszország | zárás | tartomány | lombardia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom