Megfizethetetlen lett az előrendelhető Light Phone II "butatelefon"

2020 márciusában már a kezünkben tarthatjuk a Light Phone II-t, egy gyönyörűen kivitelezett, egészen minimalista stílusban megálmodott telefont. Különlegessége, hogy az úgynevezett "dumb phone" kategóriában indul, vagyis "buta". Nincs internet, nincs fotó, nincs e-mail, közösségi média, és úgy eleve applikációk. Nyugalmunkért cserébe kicsit több mint háromszázötven dollárt kérnek el a gyártók. 

Reggel hozzá nyúlunk először, mikor lekapcsoljuk az ébresztőt. Megszállottabbak már félig beragadt szemmel e-mailt olvasnak (munkaügyekről), és már azelőtt végigolvassák a teendőiket a telefonon, mielőtt valójában beérnének a munkahelyükre. A nyolc óra alatt sokszor kézbe kerül, hogy aztán akár ebédkor folytathassuk a scrollozást, míg vissza nem érünk az asztalunkhoz... a géphez, ahol folytatódhat a munka melletti folyamatosan nyitva lévő chatablakok, közösségi média használata.

Hazafele a villamoson is rá vagyunk tapadva a képernyőre, csaknem státuszfrissítésből értesülünk arról, hogy elkezdett esni a hó, ahelyett, hogy kitekintenénk a jármű ablakán.

Elvesztünk. Oda a szabadság, a boldog idők.

Ennek a végtelen körforgásnak szeretnének véget vetni a Light Phone II készítői. Ez a kézbe tökéletesen illeszkedő, szerintünk kicsit az iPhone 4-re hajazó telefon éppen annyi dolgot tud, amivel annyi éven át teljesen meg voltunk elégedve: hívást és üzeneteket kezdeményezni és fogadni, számolni, ébreszteni, két-három napig töltés nélkül rendelkezésre állni. Wifi- és Bluetooth-kapcsolódásra képes, internetböngésző és egyéb alkalmazások viszont sosem lesznek rajta.

A Light Phone II kijelzője elég menő, e-inkes, ami papírszerű érzést jelent, hasonló technológiát, mint amilyen az e-book olvasóké. Keveset vesz le az akkumulátor készenléti idejéből, minden szögből ugyanúgy látszik, erős napfény esetén is ugyanolyan élmény a képernyőre nézni.

És hogy miért mondtuk, hogy megfizethetetlen?

Mert hihetetlen szabadságot ad, olyan felelősségeket és rossz beidegződéseket szabadít fel, amikről az okostelefonok megjelenése előtt még nem is tudtunk. Áldás a technológia, és ha ügyesen és tudatosan használjuk például a smartphone-t, csak a pozitív tulajdonságait és hatásait érzékeljük. De, ha rácsúszunk a folyamatos online jelenlétre, nehéz visszaérkezni a jelenbe. Ebben segít a Light Phone II.

Ez is érdekelhet:

Az okosasztalt még nyaralni is magunkkal vinnénk

Sok a kábel, sok a töltő, kevés a memória: valamit mindig elhagyunk, az emeleten marad, a kocsiban pihen... erre most megérkezett ez az asztal, amely sajátos módon egyszerűsíti a mindennapokat.

(Fotók: Light Phone II) 

okostelefon | slow life | lightphone | mindfulness | slow living

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom