Close
Hét program, amit látnod kell a Liszt Ünnepen

Hét program, amit látnod kell a Liszt Ünnepen

Világszinten is a legnagyobbak között emlegették Liszt Ferenc nevét, nem csoda, hogy itthon egy egész fesztivált építenek a személye és szellemisége köré. Két héten át a zenetörténelem egyik kiemelkedő alakját méltatja a Müpa az október 7-22. közötti Liszt Ünnepen, melyen lényegében egymásnak adják a kilincset a világhírű fellépők. Ajánlunk néhány kihagyhatatlan dolgot. 

A Liszt Ünnep nyitókoncertje

Egy nyitókoncertnek mindig megvan a maga sajátos bizsergése, október 7-én mindjárt egy különböző műfajok közötti átjárással tarkított izgalmas utazásra indulhatunk Fekete-Kovács Kornél vezetésével, a Modern Art Orchestrával, valamint a dzsessz és a klasszikus zene kiválóságaival.

Igazán különleges helyszínen (a Bazilikában) látható-hallható az egyik legvarázslatosabb személyiségű amerikai dzsesszénekesnő, Sherry Williams és a nagyszerű magyar szoprán, Horti Lilla, de ott lesz a zeneszerzőként és orgonaművészként egyaránt generációja vezető művészének számító Virágh András Gábor és a New York-i dzsesszélet meghatározó személyisége, az orgonista Brian Charette is.

Bővebb infó és jegyek

Michael Volle áriakoncertje

Napjaink egyik vezető Wagner-énekeseként ismert Michael Volle Wotan és Hans Sachs figurájának megformálójaként jeles fesztiválokon, operaházakban és hangversenytermekben nyűgözi le időről időre a közönséget.

A Wagner Társaság jubileumi hangversenyén Schöck Atala lesz a partnere a legmeghatározóbb operaszínpadok visszatérő vendégének. A zenekart a nagyszerű Pinchas Steinberg dirigálja.

Bővebb infó és jegyek

Janoska Ensemble: The Big B’s

A „klasszikus zene Beatles-e”, mondhatnánk rájuk,

hiszen a három pozsonyi születésű fivér egészen különleges módon teszi izgalmassá, maivá és minden ízében „janoskássá” a legnagyobb klasszikusok jól ismert mesterműveit, újragondolva a klasszikus zene méltán népszerű alkotásait.

A világsztárok kedvenceinek számító testvérek, és a sógoruk improvizációs játékára virtuozitás, a szellemesség és az üdeség egyaránt jellemző, legyen szó Mozart, Bach vagy Bartók műveinek sajátos átiratáról.

Bővebb infó és jegyek

Halász Rita-est

„Kivel éltem eddig? Ki vagyok én, hogy ennyi ideig éltem vele?” Némi leegyszerűsítéssel ezekre a kérdésekre keresi a választ a Margó-díjas Halász Rita regényének főhőse. A legjobb első kötetes szerzőt díjazó rangos elismerés 2021-es nyertesének debütáló könyve, a Mély levegő ismét egy kivételes tehetségű írói bemutatkozás, egy sokat ígérő pálya magával ragadó nyitánya.

Halász Rita kíméletlen pontossággal tárja fel egy harmincas pár kapcsolatának alakulását és válságát, majd a súlyos szembesülésekkel terhes kivezető út állomásait. Ezen az estén a zene mellett az irodalom kerül a középpontba a Müpa üvegtermében, ahol a 30Y frontembere, Beck Zoli is feltűnik.

Bővebb infó és jegyek

Jörg Widmann: Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben) – magyarországi bemutató

Filmek és sorozatok hada járta már körbe a klónozás topikját, amely ezúttal egy kortárs opera formájában elevenedik meg. A modern témát feldolgozó előadást 2003-ban az év legfontosabb premierjének választották, a bécsi bemutató után pár héttel már nálunk is látható a Neue Oper Wien vendégjátéka.

Korunk egyik legelismertebb zeneszerzőjének és klarinétművészének első operája nemcsak a modern technológiákhoz köthető etikai kérdéseket feszegeti, hanem egy izgalmas érzelmi drámát is megjelenít.

Bővebb infó és jegyek

Miklósa Erika és a Jazzical Trio

A Budapest Music Center október 17-ei koncertjén is összefutnak a műfajok:

egy dezsesszbanda és egy operaénekes találkozik, miközben beköszönnek a népdalok, a romantika és a kamarakompozíciók is.

A Jazzical Trio a Liszt Ünnepen a világhírű szopránnal, Miklósa Erikával izgalmas dalprogramot mutat be, melyen sokféle stílus és tónus, valamint – nem mellesleg – a költészet többféle árnyalata lesz még jelen. Bár műsoruk gerincét megkerülhetetlen magyar zeneszerzőink – Liszt, Kodály, Bartók – népdalfeldolgozásai és a négyszeres Oscar-díjas német-amerikai komponista, André Previn szerzeményei alkotják, a bostoni Berklee Schoolban végzett zongoraművész, Káel Norbert átiratában a dalok a dzsessz hangzásvilágával megfűszerezve, eddig sosem hallott formában születnek újjá.

Bővebb infó és jegyek

Ravi Coltrane: Cosmic Music

Zenei időutazásra válthat jegyet, aki október 18-án este a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében foglal helyet, ahol a dzsessz nagyágyúja mutatja az irányt.

A jeles szaxofonos, zenekarvezető, producer és zeneszerző, Ravi Coltrane Ravi Coltrane rendkívül aktív zenei életében a lemezfelvételek, a koncertek és a komponálás viszi a főszerepet. Mindezek mellett tevékenyen ápolja, képviseli szülei művészi örökségét, pályafutása során először egy teljes esttel tiszteleg előttük.

Bővebb infó és jegyek

(Fotók: Neményi Márton, Deborah Feingold, Mary Ann Halpin, Pintér Ádám, Kiss Krisztina, Marco Borgreve, Andreas Bitesnich, Gisela Schenker)

koncert | előadás | liszt ferenc | müpa | fesztivál

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom