Ez a monumentális újdonság művészeti központtá teheti Hongkongot

Megnyílt Hongkongban az M+ modern és kortárs művészetek múzeuma, amely a város vezetésének szándéka szerint művészeti központtá alakíthatja Hongkongot – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A múzeum nyitónapján több mint 11 ezren látogatták meg a tárlatot, amelyet az első évben ingyenesen tekinthetnek meg az érdeklődők.

Az M+ létrehozására a hongkongi kormányzat először 2003-ban tett javaslatot. Az épületet a svájci Herzog & de Meuron építészeti iroda tervezte, melynek a nevéhez fűződnek a többi között a londoni Tate Múzeum, vagy a 2008-as pekingi nyári olimpiai játékokra készült Madárfészek stadion.

A múzeum 17 ezer négyzetméteres összterületű kiállítási tereivel a párizsi Pompidou Központtal, vagy a New York-i Modern Művészetek Múzeumával (MoMA) veszi fel a versenyt. Több mint hatezer darabból álló gyűjteménye modern és kortárs műveket vonultat fel.

A múzeumot már a megnyitásakor kritikák érték amiatt, hogy a kiállítási darabok közé nem válogattak be egy, a pekingi vezetésre nézve sértőnek ítélt művet. A mű a kínai művész, Aj Vej-vej fényképe, amelyen egy, a Pekingben található egykori császári palota Mennyei béke kapujának nevezett főbejárata felé tartott középső ujj látható.

A megnyitón Henry Tang, az intézménynek helyet adó West Kowloon kulturális negyed fennhatóságának elnöke kijelentette: fent fogják tartani, és bátorítják majd a művészi kifejezés és kreativitás szabadságát.

Hangsúlyozta azonban: a múzeum kurátorai gondoskodni fognak arról, hogy a kiállítások megfeleljenek a hatályos törvényeknek, köztük a hongkongi alaptörvénynek és a nemzetbiztonsági törvénynek. „Az M+ megnyitása nem jelenti azt, hogy a művészi kifejezés a törvény fölött áll. Nem áll fölötte” – fogalmazott.

Tang mindazonáltal a kérdéses Aj Vej-vej fényképpel kapcsolatban azt mondta, hogy a mű csupán azért nem kapott helyet a jelenlegi tárlaton, mert egy húsz-harminc darabból álló sorozat része, önálló műként kiállítva pedig nehezen lenne érthető a művész szándéka.

A fénykép nem csupán a tárlatról hiányzik, de nem érni el a múzeum internetes oldalán sem. A sorozat többi képe, amelyeken Aj egyebek mellett a Fehér Ház, a svájci parlament és a Mona Lisa felé tartja a középső ujját, továbbra is megtalálhatók a weboldalon, de a pekingi vonatkozású kép helyén csupán a múzeum logója látható.

Carrie Lam hongkongi kormányzó csütörtökön úgy nyilatkozott: a múzeum megnyitása mérföldkő a város kulturális fejlődésének történetében. Az intézmény létrehozásába fektetett, jelentős mennyiségű közpénzt illető bírálatokkal kapcsolatban elmondta: a projekten dolgozók hisznek benne, hogy Hongkong a Kína és a világ többi része közötti kulturális és művészeti kapcsolatok központjává válhat. Az M+ létrehozásának teljes költségét ugyan egyelőre nem hozták nyilvánosságra, a múzeum annyit közölt, hogy a végleges összeg meghaladja a projekt eredeti költségvetésében rögzített 5,9 milliárd hongkongi dollárt (760 millió dollár).

Eközben rendhagyó módszert vet be egy utazásszervező cég az alvásproblémákkal küzdő hongkongiak gondjainak orvoslására. Az inszomniában szenvedőknek nincs más dolguk, mint jegyet vásárolni a városban cirkáló buszra.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

museum | M+ | múzeum | új | ázsia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom