Close
A magyar mérnök, aki közel húsz szakmát tanult ki, hogy a világ egyik legjobb órakészítője legyen

A magyar mérnök, aki közel húsz szakmát tanult ki, hogy a világ egyik legjobb órakészítője legyen

Igazi tavasz van, épp Gazdagréten járunk, a XI-XII. kerület határán. Becsei Áronhoz igyekszünk, a magyar órakészítőhöz, akit a világ legkiválóbb független óramesterei között emlegetnek. Több hónapja várunk erre a beszélgetésre – néha egy kiállítás, néha az egyedi megrendelések okozta éjszakába nyúló munka állt az utunkba. Talán nem kell mondanunk, milyen kíváncsiak voltunk a helyre, ahol, és az emberre, aki által a különleges órák születnek.

“Pár évet kihagytunk a Baselworldön, inkább olyan távol-keleti helyszínekre koncentráltunk, mint Kuala Lumpur vagy Hongkong” – kezd bele Áron, amikor a legutóbbi kiállításról kérdezzük.

De nekünk talán érdemes azzal indítani, hogy lesz valakiből órakészítő – ez 2018-ban, Magyarországon nem egy jól csengő marketinges vagy mérnökszakmával ekvivalens mesterség.

Áront régóta érdekelte a finommechanika, ahogy a tervezés, az informatika és a programozás is. Az órakészítés mégis, valahol mindig adott volt. Már nagyapja és édesapja is órajavítással, -restaurálással foglalkozott, elég magas szinten. Áron apja műhelyében kezdett először javításokat vállalni, de már itt is a nagyobb kihívásokat kereste – imádta, amikor egy hiányzó alkatrészt kellett újratervezni és legyártani.

A szerteágazó érdeklődés mellett végül hivatalosan gépészmérnökként végzett, azóta pedig vagy húsz különböző szakmát kitanult, a programozótól a tervezőmérnőkig. A nagyrészt önműveléssel magába szívott tudásnak köszönhetően ma ott tart, hogy képes A-Z-ig elkészíteni egy órát, ráadásul úgy, hogy a kétszáz-négyszáz alkatrész mindegyike – részletekbe menő kidolgozottsága miatt – megállná a helyét önálló ékszerként is.

“Ha valaki magas szinten akar űzni valamit, saját magának kell beleásnia magát a témába, a képzés legfeljebb csak szemléletmódot ad” – vallja Áron.

Ahogy mondja, neki már könnyebb dolga volt, mint édesapjának, az internet révén rengeteg hasznos infóhoz hozzá tudott jutni a témában. Ettől persze még az indulás nem volt könnyű: a mai napig gyakran érzi, hogy megoldhatatlan (vagy legalábbis annak tűnő) problémába ütközött, és a munkáját segítő technológia is folyamatos fejlesztést igényel. Egyúttal persze ez serkenti, motiválja folyamatosan.

“Elképzelhető, hogy találtam egy-két olyan megoldást, ami jobb, mint a több száz éve bevált módszerek” – mondja.

Az első, teljes mértékben saját készítésű órája 2003-ban készült el: ez a miniatűr asztali óra a legjobb példája annak, mit is jelent, mikor Áron azt mondja, szereti a kihívásokat. “Beugrónak” ugyanis úgy gondolta, elkészíti a világ legkisebb ingaóráját.

Az ötletet és ihletet az egyik bécsi múzeumban kiállított kis ingaórák, a zapplerek adták: kiderült, a régi órások azon versengtek, ki tudja elkészíteni belőle a legkisebbet.

“Beszálltam én is, így készült el a minössze húsz milliméter magas óra. Tudtommal ez a legkisebb mind a mai napig. Az elkészítésben a nehézséget az okozta, hogy a szabályozó maga az inga, és az nem lehet akármilyen rövid, hiszen befolyással van a pontosságra és az egész működésre.”

A következő órába már tourbillon szerkezet, naptárrendszer, holdfázis és járástartalék-mérő, valamint hőmérséklet kijelző is került. A továbbfejlesztett változatba pedig megérkezett az öröknaptár-mechanizmus is: be volt programozva, hogy ismerje a hónapok hosszát, és rövidebb hónapokban is elsejére ugorjon a számláló, sőt, a szökőéveket is ismerte.

Az átütő sikert mégis az első karóra jelentette, ez hozta magával az értők, gyűjtők és szakemberek fokozott figyelmét. A Primus névre keresztelt darabot még a 2008-as Baselworldön állították ki, a különlegessége pedig az volt, hogy a gátszerkezete a tér minden irányába megfordult, ezáltal is javítva a pontosságát.

Hamar kiderült, hogy a kiállítóstand körül összejött tömegben néhány elismert, svájci szakember is akadt – komoly visszajelzés volt ez az akkor még gyerekcipőben járó Bexei Watchesnak és a készítőnek, Áronnak, valamint feleségének, Eszternek, aki a kőkemény háttérmunkát végzi.

Közben rátaláltak a világ legjobb független órakészítőit tömörítő szervezetre, az  AHCI-ra (Académie Horlogère des Créateurs Indépendants), olyan órakészítőkkel a tagjaik között, akik képesek saját konstrukciójú órát előállítani. Áron először jelöltként, majd két év után, a tagok egyöntetű döntése alapján teljes jogú, első magyar tagként került be a szervezetbe – ez órás körökben kb. olyan, mintha a hollywoodi hírességek sétányára vésték volna a nevét…

Hogy mégis hogyan készülnek a Bexei órák?

Ha röviden akarjuk összefoglalni: lassan, de mérhetetlenül precízen és kidolgozottan. Áron inkább finommechanika-szobrászatként emlegeti a folyamatot, a szenvedélyes gyűjtők pedig inkább művészetként tekintenek rá, mint egy egyszerű tárgy megvásárlásaként.

A két picike műhelyben készülő órák teljesen saját konstrukciók, olyanok, amiket a nagy és ismert svájci cégek is csak több éves fejlesztéssel tudnak megvalósítani. Már ha akarnak persze, hiszen több gyártó csak megvásárolja a szerkezetet. Áron órái viszont a nulláról készülnek, a nyers alkatrészek kidolgozása után – amikor már működőképes az óra – jöhet a finishing, azaz az alkatrészek finomítása, ami tökéletesen egyedivé teszi ezeket az időmérőket. Ezek az alkatrészek ugyanis olyan magas szintűek, mintha ékszerek lennének – még akkor is, ha soha, senki nem látja őket a készítőn és a megrendelőn kívül. A vásárlóval ugyanis folyamatosan tartják a kapcsolatot a meglehetősen hosszú, gyakran másfél éves gyártás során, és képekkel, érdekes infókkal csigázzák tovább a várakozást.

A megrendelőt nem hagyjuk unatkozni: folyamatosan értesítjük, hogy készül az órája, és fotókat küldünk az elkészült alkatrészekről – ez inkább egy közös utazás, mint egy szimpla vásárlás.

A Bexeit többek között ez különbözteti meg a sorozatgyártott óráktól, no meg a személyre szabhatóság. A lehetőség, hogy a megrendelő szinte konkrétan kitalálhatja, milyen órát szeretne, vagy akár rá is bízhatja magát az órakészítőre.

Raktárkészlet nincs, minden darab egyedi és megismételhetetlen. Még ha lenne is igény egy már elkészített óra reprodukálására, Áron akkor is ragaszkodik hozzá, hogy minimálisan változtasson – ez nála elvi kérdés.

Az egyik műhelyben – ahol mi is jártunk – az alkatrészek nyers megmunkálása folyik, főként marógéppel. Épp a napokban érkezett egy újabb gép, falat kellett bontani, hogy beférjen, de nincs mit tenni, a fejlődésnek teret kell adni. A másik műhely az esztergálás és az alkatrészek összeillesztésének helyszíne. Áron pedig azontúl, hogy ingázik a két, szerencsére közeli bázis között, folyamatosan dolgozik, és gondolkozik a műhely és a technológiák fejleszésén, új modellek tervezésén, és aktívan részt vesz a vevőkkel történő kommunikációban is.

Ez már barátok között is minimum napi nyolcórás munka, kiállítások vagy átadások előtt akár a duplája. Bár monotonnak tűnhet, a minden hétre előre betervezett munka nagyon is változatos: a több száz alkatrész mindegyike más és más, ahogy a felmerülő problémák is. A legfontosabb pedig mindeközben az, hogy az ember nyugodt maradjon, különben könnyen eltörhet vagy megsérülhet egy alkatrész, és akár több heti munka is kárba veszhet.

“Ha valaki kiemelkedőt akar alkotni, ne kapkodva, és ne kényszerből csinálja.”

A Bexei órák vásárlóira jellemző az erős gyűjtői szenvedély, akadnak olyanok, akik teljesen beleszerettek Áron végletekig tökéletesített óráiba, és kész kollekciót tartanak már otthon. Nem ritka, hogy egy-egy kiállításra kölcsön is kérnek egykori vásárlóiktól órákat – a gyártás során kialakuló szoros viszonyba ez bőven belefér.

A gyártási kapacitáson ugyan szeretnének bővíteni, de sorozatgyártást sürgető befektető szóba sem jöhet – azzal épp a lelke veszne el a Bexei óráknak. Első lépésként nemrég két új taggal bővült a csapat, akik a hosszabb betanulási időszakot követően a gyártásban segítenek. Szükség is van rájuk, hiszen a következő két év már tele megrendelésekkel – jellemzően kiállításokon és ajánlás útján találnak rájuk az újabb és újabb megrendelők, hirdetniük még soha nem kellett.

A jelenlegi kapacitás így az évi egy-kettőről öt-hatra bővült, az ár a megrendelt óra bonyolultságától függ: az alapmodell ötvenezer eurótól (kb. 15 millió forinttól) indul, de a már emlegetett első karóra, a Primus például több százezer eurós kategória.

És mégis milyen órákat szeret valaki, aki órákkal kel és fekszik, ráadásul lételeme a precizitás?

“A sorozatgyártottak közül a Patek Philippe a kedvencem: nagy múltú gyártó, magas szintű órákat készítenek. A független órakészítők közül pedig Philippe Dufour az egyik kedvencem.”

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Bexei Watches, Gyana Dániel)

Close