Kiderült, melyik öt országba utazunk a legeslegszívesebben idén nyáron

Tombol az utazási vágy a magyarok és a külföldiek körében is idén. Kiderült, hová foglalunk most nyáron legszívesebben, de az is, kik szeretnek leginkább hozzánk jönni. 

Az év első öt hónapjában közel háromszor annyi repülőjegyet foglaltak a nyári időszakra a magyarok, mint 2019-ben – mutatják a Kiwi.com adatai. És ez a tendencia vélhetően csak fokozódik, hiszen egyre többen adnak le foglalást akár pár nappal az utazás előtt is. Hazánkba pedig több mint kétszer annyian foglaltak, mint 2019-ben, az eddigi adatok szerint főképp az Egyesült Királyság, Izrael és Franciaország turistái lepik el Budapest nevezetességeit. A közelgő pünkösdi hétvégén Barcelonába repül a legtöbb magyar.

A vezető cseh utazási technológia vállalat belenézett az adataiba, hogy az év első hónapjaiban, január 1. és május 29. között mennyi foglalás érkezett a nyári hónapokra.

Úgy tűnik, alig vártuk, hogy újra utazhassunk: idén közel háromszorosára nőtt a Magyarországról leadott repülőjegyfoglalások száma 2019-hez képest.

De hazánk is népszerűbb: több, mint kétszer annyian foglaltak ide repülőjegyet a Kiwi.com-on keresztül, mint 2019-ben. Lássuk, hogy mi hová repülünk legszívesebben, és hozzánk honnan érkeznek a legtöbben.
Idén nyáron a városok közül London, országokat tekintve Olaszország lehet a legnépszerűbb úti cél repülővel a magyarok körében

Míg a korábbi években Spanyolország volt az abszolút kedvenc, addig idén Olaszországba repül a legtöbb magyar nyáron a május 29-ig leadott foglalások alapján. A városok között London vezeti az összesített listát. Az erre az időszakra foglalt repülőjegyek átlagára 102 euró volt, 21,5%-kal kevesebb, mint 2019-ben.

TOP 5 legtöbbet foglalt ország a nyári időszakra:

1. Olaszország, 2. Spanyolország, 3. Görögország, 4. Egyesült Királyság, 5. Franciaország

TOP 5 legtöbbet foglalt város a nyári időszakra:

1.London, 2. Párizs, 3. Barcelona, 4. Milánó, 5. Róma

TOP 5 legtöbbet keresett város a nyári időszakra:

1. Barcelona, 2. Párizs., 3. London, 4. Milánó, 5. Palma de Mallorca

A valós foglalások és keresések, azaz a vágyak eltérnek egymástól. Míg a foglalási listát London vezeti, addig a keresési listában a 3. helyet foglalja el. Ha a vágyakat nézzük, akkor Barcelona volt az első helyezett a május 29-ig terjedő időszakot tekintve a nyarat illetően, a spanyol város a foglalási listában a 3. helyet foglalja el.

És ha már vágyak, a top20-as keresési listán szereplő, de a top20-as foglalási listán nem szereplő városok a következők: New York, Korfu, Isztambul, Amszterdam, Malaga, Baku.

Kétszer annyian repülnek hazánkba idén nyáron, mint a koronavírusjárvány előtt

A Kiwi.com-on keresztül leadott repülőjegyfoglalások szerint május 29-ig több, mint kétszer annyian érkeznek hazánkba repülővel a nyári hónapokban, mint 2019-ben. Az érkező utasok átlagosan 120 euróért vettek repülőjegyet hozzánk.

A legtöbb turista idén az Egyesült-Királyságból, Izraelből és Franciaországból érkezhet hozzánk, de a top20-as listán szerepelnek koreaiak, portugálok és amerikaiak is.

Pünkösdi kitekintő: a közelgő hosszú hétvégén Barcelonába repül a legtöbb magyar

A pünkösdi hosszú hétvégén a május 29-ig leadott foglalások alapján Barcelonába, Párizsba és Palma de Mallorcára repül a legtöbb honfitársunk. A Kiwi.com-on keresztül foglalt repülőjegyek átlagára 97 euró volt.

A legtöbben ilyenkor a miniszabi mellett teszik le a voksukat: az utazók közel háromnegyede (73%) 1-3 napot tölt a választott desztinációján, 14%-uk 4-6 napot, 12%-uk pedig 1-2 hetet, az ennél többet időre utazók száma elenyésző.

(Forrás: Kiwi, fotók: Unsplash)

kiwi | london | pünkösd | barcelona | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom