Habár sok ország fél a negyedik hullámól, a magyarok még a mostani korlátozásokat is sokallják

Sok magyar szerint már semmi értelme a rendezvényekre és utazásra vonatkozó korlátozásoknak, viszont azt is gondoljuk, hogy a Covid előtti életünk már nem tér ugyanúgy vissza. 

A felnőtt lakosság negyede szerint már semmi nem indokolja a járványügyi készültséget, ezzel párhuzamosan közel 19% véli úgy, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vissza életünkbe, derült ki az Ipsos kutatásából, amelyet a Telex szúrt ki.

Az Ipsos mérése szerint legnagyobb arányban augusztus végéig várják a magyarok a lakossági korlátozások eltörlését. A férfiak a még érvényes korlátozások (például az oltottsághoz kötött rendezvénylátogatás) tekintetében türelmetlenebbek, közel harmaduk szerint nincs már szükség semmilyen megszorításra.

A férfiak 45%-a, a nők 52%-a gondolja úgy, hogy bizonyos korlátozásokat továbbra is fenn kell tartani, de nem mindet, a férfiak 30%-a, a nők 24%-a pedig azt, hogy nincs már szükség semmilyen korlátozásra.

A korlátozásokkal szemben elutasító lakossági rétegben felülreprezentáltak a férfiak mellett a fiatal felnőttek (31%-os az elutasítás körükben), a kistelepülések lakói (34%), és különösen a dél-dunántúliak (47%).

A Covid–19-re adott hazai lakossági reakciókat mérő Ipsos-kutatássorozat legfrissebb eredményei szerint a (legalább eseti) maszkviselési arány jelenleg a tavaly júliusival azonos (74%), míg minden egyéb védekezési forma alkalmazása jelentősen visszaesett az elmúlt hónapok során.

Ilyenek például a gyakori kézmosás, a másokkal való kézfogás és személyes kontaktus kerülése, a rendezvények kerülése és az utazások elhalasztása is.

Az Ipsos havi rendszerességű Omnibusz kutatásának eredményei reprezentálják a hazai 18 éven felüli magyar népességet a legfontosabb társadalmi-demográfiai mutatók (így életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely szerinti régió, településtípus) szerint. Összességében az Ipsos által végzett kutatás eredményei pedig arra utalnak, hogy a magyar lakosság egyelőre nem tart egy jelentősebb, negyedik megbetegedési hullámtól.

Viszont nem mindenki ilyen optimista: Rusvai Miklós virológus szerint a maszkviselés hamarosan visszatérhet, amit elsősorban a bevásárlóközpontokban, a tömegközlekedési eszközökön, illetve a zárt helyeken vezethetnek be. A következő lépés nagy valószínűséggel az oltottsági igazolvány visszavezetése lenne a zárt téri eseményeken és sporteseményeken, a legutolsó intézkedés pedig bizonyos események tekintetében a létszámkorlátozás lehet.

(Fotók: Unsplash, forrás: Telex)

covid | koronavírus | magyarország | negyedik hullám | korlátozás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom