Máris mutatjuk, milyen karóra figyel a legnagyobb teniszezők csuklóján

A sportág rajongói valószínűleg még mindig az elképesztően izgalmasra sikerült wimbledoni döntő hatása alatt vannak, ami nemcsak a nézők számára, hanem a luxus óragyártók számára is álomszerű párosítást hozott. A fináléban érdekelt Roger Federer és az idei bajnok Novak Djokovic is egy-egy jól ismert óramárka nagykövete.

Persze nemcsak az ő csuklójukon figyelhetünk meg luxuskategóriás időmérőket, de az említett wimbledoni döntő után feltűnő lehetett, hogy a két klasszis teniszező egyből felcsatolta a saját karóráját, hogy a díjátadó gálán már ott virítson rajtuk. A különböző óramárkák ennek megfelelően évek óta előszeretettel választanak ki tehetséges teniszezőket, akik kiváló reklámértékkel bírnak. Most megmutatjuk, konkrétan mit hordanak a legnagyobbak.

Rafael Nadal – Richard Mille RM27–03

A svájci luxusmárka és a spanyol klasszis közti együttműködés már 2010 óta tart. Ennek megfelelően számos alkalommal pillanthattuk már meg Nadal csuklóján a Richard MIlle egyik különkiadását. Tavaly Wimbledonban például egy több mint 200 millió forint értékű RM 2703 modellt viselt, amely csupán 20 grammot nyom, és amiből mindössze ötven darab létezik a világon.

Serena Williams – Audemars Piguet Royal Oak Offshore

Serena 2016-ban Wimbledonban nyerte meg 22. Grand Slam-trófeáját, beállítva ezzel Steffi Graf rekordját. Ezen a jeles napon az amerikai teniszezőnő az Audemars Piguet Royal Oak Offshore arannyal és gyémántkövekkel ékesített, különleges verzióját viselte csuklóján. Az Audemars Piguet egyébként már két évvel korábban a nagykövetének választotta Serenát, aki ennek megfelelően gyakran hordja a márka látványos modelljeit.

Novak Djokovic – Seiko Astron GPS Solar Dual-Time

Novak első kiemeltként érkezett idén Wimbledonba, végül pedig egy elképesztő meccsen tudta legyőzni Federert. Ezzel nem pusztán a saját rajongóinak, hanem a Seikónak is nagy örömöt szerzett, aligha kell ugyanis jobb reklám a wimbledoni trófea magasba emelésénél. A szerb 2014-ben írta alá szerződését a márkával, amelynek 2020-ig biztosan nagykövete marad. A Seiko az Astron GPS Solar Dual-Time modellből készített egy különleges verziót a teniszezőnek.

Roger Federer – Rolex GMT-Master II

A scájci legenda már több mint egy évtizede a Rolex nagykövete. A 2006 óta tartó kapcsolat során a teniszező és a márka neve összeforrt, Roger csuklóján számos ikonikus Rolexet láthattunk. Például egy Datejust II-t, miután megdöntötte Pete Sampras GS-rekordját 2009-ben, de egy GMT-Master II-t is gyakran hord, és egy 1981-es vintázs Daytona 6263-nak is boldog tulajdonosa, ezt kapta ugyanis harmincadik születésnapjára.

Andy Murray – Rado Hyperchrome Automatic Chronograph Match Point

A brit teniszezőt az utóbbi időben sérülések hátráltatták, ezért igen régóta nem láthattuk játszani, bár idén Wimbledonban Serena Williams oldalán elindult vegyes párosban a helyi közönség nagy örömére. Amikor 2016-ban győzni tudott Wimbledonban, hetvenhét év után ő lett az első brit játékos, aki felemelhette a serleget a füves szentélyben. És hogy milyen karóra figyelt ekkor a csuklóján? Egy Rado Hyperchrome XXL.

Caroline Wozniacki – Rolex Daytona

Ahogy Federert, úgy a dán teniszezőnőt is a Rolex támogatja már 2010 óta. Ennek fényében nem csoda, hogy amikor tavaly Ausztráliában megnyerte első Grand Slam-trófeáját Simona Halep legyőzése után, a csuklóján egy gyémántokkal ékesített Rolex Daytona figyelt.

Stan Wawrinka – Audemars Piguet Royal Oak Shore Diver

Amikor a svájci sztár 2014-ben a világranglista harmadik helyére küzdötte fel magát, az Audemars Piguet lecsapott rá, és aláírták a szerződést. Azóta többször is feltűnt Wawrinka csuklóján a márka búvárórája, és az Audemars Piguet exkluzív marketingkampányában is részt vett 2017-ben.

Ez is érdekelhet:

A galambriasztó ölyvtől a több tonnányi eperig: 9+1 érdekes tény Wimbledonról

A wimbledoni tenisztorna a legrégebbi és legtöbb hagyománnyal bíró teniszverseny az egész világon, amelyet évről évre millióan követnek figyelemmel. A füves pályás Grand Slam-torna azonban nemcsak hagyományokban, hanem érdekes tényekben is bővelkedik.

rado | tenisz | richard mille | wawrinka | Rolex

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom