A NASA embereket toboroz a Mars-szimulációra – Így lehet jelentkezni

Négy ember egy egy évig tartó programban vehet részt 2022 őszétől kezdődően a houstoni Johnson Űrközpontban. A jelentkezés már megkezdődött.

A hivatalosan Crew Health and Performance Exploration Analog küldetésként ismert szimulációban résztvevő kiválasztottak az úgynevezett Mars Dune Alpha 3D-nyomtatással készült létesítményben fognak lakni. Az ICON által készített nyomtatott környezetet a Houston Johnson Space Centerben állították fel.

Az egyéves kísérlet során a kiválasztottak szimulált űrsétákon, tudományos kutatásokon és kommunikációs tréningeken vesznek részt, valamint kipróbálják a virtuális valóságot és a robotvezérléseket is.

De mindez nem lesz sétagalopp, mivel megtapasztalhatnak számos szélsőséges kihívást is, például azt, hogy miként lehet a korlátozott erőforrásokat kezelni és beosztani egy elszigetelt környezetben, mit kell tenni, ha a műszaki berendezések meghibásodnak és csak a meglévő eszközökkel lehet azokat megjavítani, illetve számos olyan stresszhatást is a bőrükön érezhetnek majd, amihez foghatót korábban még biztosan nem tapasztaltak. Ha pedig mindez nem lenne elég, természetesen a kedvenc fogásaiknak is búcsút kell inteniük, mivel kizárólag azokat az ultramodern élelmiszereket fogyaszthatják majd, amiket az asztronauták is szoktak.

Grace Douglas, a NASA fejlett élelmiszer technológiai kutatásokért felelős vezető tudósa szerint a Földön végzett szimulációk segítenek megérteni és ellensúlyozni azokat a fizikai és mentális kihívásokat, amelyekkel az űrhajósok szembesülhetnek a valós küldetéseken.

A jelentkezőknek szigorú kritériumoknak kell megfelelniük, mivel a NASA ezúttal is követi szokásos űrhajós toborzási protokollját. A pályázóknak egészséges, amerikai állampolgároknak vagy állandó lakosoknak, valamint 30-55 éveseknek kell lenniük. A jelentkező nem dohányozhat, jól kell beszélnie angolul, továbbá mérnöki, matematikai, biológiai, fizikai vagy informatikai mesterdiplomával kell rendelkeznie egy akkreditált intézményből, melyhez további két éves szakmai tapasztalat, vagy legalább ezer óra repülőgép-pilótai gyakorlat szükséges.

Bizonyos helyzetekben mindannyian hajlamosak vagyunk ragaszkodni berögződéseinkhez, babonáinkhoz, annak érdekében, hogy szerencsével járjunk. A szokásainkat bevethetjük egy állásinterjú során, a sportolók egy-egy fontos mérkőzés előtt nyúlnak rituáléjukhoz, a NASA mérnökei pedig a történelmi pillanatokban vetik be a csodafegyverüket, a földimogyorót.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: IKON, Getty Images)

 

utazás | nasa | jelentkezés | szimuláció | Mars

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom