Metróval mentik meg a világ egyik legismertebb turisztikai attrakcióját

A légszennyezéstől kell megvédeni.

Metróépítési projektet jelentett be az indiai miniszterelnök annak érdekében, hogy visszaszorítsák a légszennyezést a békeidőben naponta hetvenezer embert vonzó Tádzs Mahalnál.

A hálózat Agra városában épül majd, és a tervek szerint a világhírű emlékművet más történelmi jelentőségű látnivalókkal, valamint vasútállomásokkal és buszmegállókkal köt össze.

Az öt évig tartó építkezéshez egyéb beruházásokat is kapcsolnak: például tízmillió házat húznak fel a szegénységben élők megsegítése érdekében.

Korábban az indiai bíróság komoly kritikákat intézett a kormány felé, amiért nem megfelelően kezelte a 17. században épült Paloták koronáját. 

A bíróság szerint a fehér márványból és egyéb anyagokból készült épület színe a légszennyezés, az építési munkálatok és rovarirtószerek hatására változott és vette fel a sárga, a barna és a zöld különböző árnyalatait.

Ez is érdekelhet:

Szokatlan látvány fogadta az India leghíresebb műemlékéhez érkezőket

Akkor zárták be, amikor márciusban szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be.

(Forrás: BBC, fotók: Pixabay)

projekt | megmentik | india | attrackió | légszennyezés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom