Lerobbant egy vonat a Csatorna-alagútban, több százan gyalogoltak a csatornában

Volt, aki elsírta magát, az egyik utas pánikrohamot kapott.

Calais-ből Folkstone-ba tartva robbant le egy vonat a Csatorna-alagútban Franciaország és Nagy-Britannia között. A vonaton utazók a közösségi médiában osztották meg, milyen votl a szervízalagutakban sétálni, az egyik utas, Michael Harrison például ezt írta:

„Felszálltunk a 15:50-es vonatra, körülbelül tíz perc múlva kialudtak a lámpák, és a vonat megállt. Azt mondták, hogy a kerekekkel kapcsolatos problémát kell kivizsgálni. Körülbelül másfél órába telt, amíg kivizsgálták, és nyilvánvalóan nem találtak semmit, ezután még vártunk egy darabig, majd elhagytuk a vonatot a szervizalagúton keresztül és tíz percet gyalogoltunk az előttünk haladó vonatig, amit szintén megállítottak.”

Az utasok végül hat órával később értek úti céljukhoz. Többen katasztrófafilmhez hasonlították az élményt, sokan panaszkodtak a kommunikáció hiányára, egy hölgy el is sírta magát, egy másik pedig pánikrohamot kapott.

Az 50,5 kilométer hosszú Csatorna-alagutat 1994-ben adták át a forgalomnak. Az alagút 37,9 kilométere a La Manche csatorna alatt húzódik, amivel a világ leghosszabb tenger alatti alagútjának tekinthető.

(Forrás: BBC, Telex, fotók: Twitter)

franciaország | csatorna | Nagy-Britannia | vonat | csatorna-alagút

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom