Megérkezett a valaha volt legsötétebb Rolls-Royce

Fiatalos, de a hagyományokat folytatva méltóságteljes a Rolls-Royce sportos kollekciójának legújabb darabja.

Cullinan Black Badge névre keresztelték a patinás márka frissen leleplezett modelljét, amely a 2016-os genfi szalonon bemutatott Black Badge, azaz Fekete Jelvény sorozat tagja. Három esztendővel ezelőtt foglalták el az utakat a speciális kiadás koromfekete bárányai, a Ghost és a Wraith, melyek különös ismertető jele egyaránt az volt, hogy mindkét autó mélysötétben pompázott (igen, még az Emily-szobrocskájuk is).

A gyártó történetének legfeketébb fényezése az általunk is kipróbált Cullinan Black Badge változatán is visszaköszön. A masszív járgány üresen is majdnem három tonnát nyom (egészen pontosan 2753 kilogrammot), így hát csöppet sem meglepő módon egy ilyen monstrum megmozgatásához brutálisan erős motorra volt szükség: biturbó V12-ese 6,75 literes, 600 lóerős, maximális nyomatéka 900 Nm.

Álló helyzetből 4,9 másodperc alatt éri el a 96 km/h sebességet, a végsebessége pedig az elektronikus korlátozás eredményeként 250 km/h. Nyolcfokozatú automatikus váltóval lehet irányítani, a márka esetében kissé szokatlannak mondható Rolls-Royce élményért pedig olyan izgalmas megoldások felelnek, mint például a gombnyomásra aktiválható, dörrenő motorhangot hallató kipufogó.

A fiatalosabb, sportosabb vonalat követő, a vevő kívánsága szerinti külső és belső dizájnnal kérhető Cullinan a márkára jellemző luxus és egy terepjáró praktikusságának ötvözete.

Az utastérben látható karbonbetéteket használtak (összesen huszonhárom darabot), a szintén védjegynek számító csillagos égbolt pedig 1344 darab kézzel elhelyezett LED-ből áll össze.

Már vesznek fel rendeléseket a Rolls-Royce Cullinan Black Badge-re, és ha minden jól alakul, a következő évtől a vevők garázsában pihenhetnek a tekintélyes járművek.

Ez is érdekelhet:

Tíz lóerős autóval indult a Rolls–Royce hihetetlen története

Bődületes sebességrekordok, innovatív motorok, ikonikus modellek. Ezt és még sok mást adott a Rolls–Royce a világnak.

(Fotók: Rolls-Royce)

fekete | erős | rolls-royce | modell | új

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom