Willy Fogg is csettintene.
A pandémia utáni időszakban alaposan megszaporodtak a vendéglátásban a kreatív praktikák. Az egyik legújabb és legszokatlanabb fortéllyal egy londoni botanikus bár rukkolt elő:
a felszolgálók méhészruhában viszik ki a rendelést.
Az ötlet apropóját mi más is adná, mint a dolgozók és a vendégek egészségügyi biztonsága, és a megfelelő távolságtartás. Ezzel pedig az érintkezésmentes szerviz is garantálható.
Londonban Mr Fogg's House néven fut a találékonyságból jelest érdemlő, összesen tizenegy egységgel bíró hely, amely elsősorban egzotikus dizájnjáról és növények által inspirált koktéljairól ismert. A névválasztás sem véletlen: Jules Verne regényének világutazó főhőse előtti tisztelgésként keresztelték el Phileas Fogg után.
A klasszikus méhészöltözetet a biztonság mellett még két okból választották: remekül passzolnak a növényekkel teli helyiségek hangulatvilágához, másrészt nem akarták, hogy a vendégek a repülőterekhez hasonló steril körülmények között töltsék el az idejüket, ezért folyamodtak inkább ilyen játékos verzióhoz.
Pontos újranyitási dátuma még nincs a Mr Fogg's House-nak, de azt már lehet tudni, hogy a március 20-án bezárt vendéglátóhelyek július 4-től fogadhatnak ismét vendégeket Angliában.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Mr Fogg's House of Botanicals, Travel and Leisure)
felszolgálás | london | méhészruha | pandémia | Anglia
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!