Megjelent John Lennon első szólólemeze egy nyolclemezes dobozban

A gyűjtők számára igazi csemegeként nyolclemezes dobozban is megjelent John Lennon első szólóanyaga, a Plastic Ono Band. Az 1970-es album sokak szerint a néhai zenész legjobb Beatles-en kívüli munkája.

A Beatles feloszlása után hét hónappal, 1970 decemberében piacra dobott lemezt John Lennon régi barátai közreműködésével rögzítette. Az anyag olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint a Mother, a Hold On, az Isolation vagy a Working Class Hero. A Universal Music vaskos doboza a legapróbb részletekig betekintést enged a több mint öt évtizeddel ezelőtti felvételekbe.

John Lennon, és felesége, Yoko Ono 1970-ben rátalált Arthur Janov amerikai pszichológus, pszichiáter úgynevezett sikoltó terápiájára (Primal Therapy). Ennek lényege, hogy a gyermekkor és a fejlődés során szerzett elfojtott traumáktól és szorongásoktól azok előhívásával lehet megszabadulni.

Yoko Ono és John Lennon 1969. április 1-jén, Londonban

Lennonnak számos ilyen volt: születése után nem sokkal apja elhagyta, anyja, Julia pedig nővérére, Mimi nénire bízta nevelését. A kamasz John 17 éves volt, amikor anyja autóbalesetben meghalt. A Janovnál tett látogatások hatása erősen jelen van a lemezen.

A Beatles után Lennon egyszerűbb, akusztikusabb zenei irány felé indult, ehhez régi barátait hívta segítségül.

Az éneklő, gitározó, billentyűs hangszereken játszó Lennon trióban dolgozott Ringo Starral, a Beatles dobosával és Klaus Voormann basszusgitárossal, akit a Beatles hamburgi éveiből ismert. Mellettük feltűnt a stúdióban egy másik ex-Beatle, George Harrison, valamint Billy Preston billentyűs és Eric Clapton gitáros.

John Lennon 1974. november 28-án, egy New York-i koncert során

A John Lennon/Plastic Ono Band The Ultimate Collection című kiadványon az eredeti tizenegy számos lemezanyag kiegészül három kislemezdallal, a Give Peace A Chance-szel, a Cold Turkey-vel és az Instant Karma!-val. A doboz hat CD-jén és a két Blue-ray-én az 1970-ben megjelent számok, illetve különböző verzióik akkori és mai, újjászületett köntösben egyaránt hallhatók.

A kiadvány zenei utazás egy lemez születése körül, végig követhető a dalok fejlődése az otthoni demóktól a végső változatokig.

Lennon a lehető legalaposabb munkára törekedett, a Mothernek például 94 alkalommal futottak neki a stúdióban. A kiadványra felkerült a stúdióbeli örömzenélés néhány részlete is, például Beatles-dalok (Get Back; I've Got A Feeling) rögtönzésével.

A The Beatles tagjai 1963. november 4-én a walesi Mapleton Hotelben – balról jobbra: John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr

A lemez producere John és Yoko mellett Phil Spector volt, ám a valós helyzetet jól érzékelteti, hogy az Isolation című dal egyik korai változatában Lennon ezt mondja Spectorról: „ha lenne producerünk, azt mondaná, folytassuk vagy valami, de nincs nyoma a részeges disznónak...”

A Lennon-box 519 percnyi zenét kínál, emellett egy 130 oldalas könyvet, amely visszaemlékezéseket, ritka és eddigi nem publikált fotókat, valamint a lemezkészítés hangtérképeit is tartalmazza.

Ez is érdekelhet:

Húsz év óta az első hivatalos Beatles-könyv jelenik meg

A kiadvány 1969 januárját idézi fel, amikor a Beatles egy televíziós fellépés anyagát vette fel a stúdióban.

(Forrás: MTI)

ringo starr | george harrison | liverpool | John Lennon/Plastic Ono Band The Ultimate Collection | John Lennon | yoko ono

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom