Close
Ezen a dunántúli helyen szinte megérinthetjük a csillagokat

Ezen a dunántúli helyen szinte megérinthetjük a csillagokat

A hétvégétől újra fogadja a vendégeket a Kaposvár melletti Zselici Csillagpark. Az ötödik születésnapját ünneplő létesítmény a terület különleges adottságának, a rendkívül alacsony fényszennyezésnek köszönhetően vált ismertté. A legnépszerűbb éjszakai csillagnéző túrákra érdemes időben regisztrálni.

A hétvégétől visszaköltözik az élet a Zselici Csillagparkba: az országos hírű létesítményben újraindulnak a járványhelyzet miatt félbeszakított ismeretterjesztő programok. A látogatók biztonságára fokozottan ügyelve, az egészségügyi előírások maximális betartásával kezdődnek meg a természetjáró és csillagnéző túrák, valamint a Csillagvizsgáló csillagászati és természeti programjai. Újdonságként a Magyar Asztrofotósok Egyesületével közösen összeállított, különféle égitesteket ábrázoló, lenyűgözően szép fényképekből álló kiállítás várja a vendégeket.

Az újranyitást már sokan várták, hiszen a nyári hónapokban a Csillagpark a környék egyik legnépszerűbb úti célja. Nem véletlenül: a Kaposvár melletti zselici erdő hazánkban elsőként kapta meg a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet a rendkívül alacsony fényszennyezettségnek köszönhetően. A Csillagpark területén a legközelebbi falvak éjjeli lámpái is csak halványan pislákolnak a horizonton, ami utánozhatatlan lehetőséget kínál az égbolt megfigyelésére.

„Egy felhőtlen éjszakán, tiszta égbolt mellett akár több ezer csillag is látszik, míg a településeken jó, ha néhány tucatot megpillanthatunk” – magyarázta Mosoni László, az idén ötödik születésnapját ünneplő létesítmény vezetője. A Csillagpark szívében álló csillagvizsgáló 2015 májusában nyitott meg, azóta pedig közel hatvanezer látogató fordult meg a falai között. A legtöbben természetesen az éjszakai programokra kíváncsiak: az éjszakai csillagnéző túrákra és távcsöves bemutatókra érdemes időben lefoglalni a helyet, de a nappali előadások és tárlatvezetések is nagyon népszerűek.

A kínálat nem csak távcsöves programokból áll: az érdeklődők beülhetnek planetáriumi vetítésekre és megnézhetik a most már egy valódi holdkőzetet is őrző meteoritkiállítást. A Zselic élővilágára kíváncsiak pedig több mint féltucat kijelölt túraösvényen járhatják be a környéket, amelyek között vannak rövidebb, kisgyerekkel bejárható szakaszok, és edzettebb gyaloglóknak való, tíz kilométeres távok egyaránt. A túrák gyakori állomása a Ropolyi tó, ahol a kirándulók nemrég vehették birtokba a vadonatúj ökoturisztikai centrumot tájházzal, lovaspihenővel és információs ponttal.

Megjelent a legújabb Roadster magazin!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom