Az energiaválság miatt mától máshogy mozizunk Magyarországon mint eddig, lezárult egy korszak

Az energiaválság a mozikat sem kímélte, ezért búcsút mondhatunk egy szeretett mozis szokásnak.

November 17. csütörtöktől a Cinema City mozihálózat intézményei rövidített nyitvatartással üzemelnek:

megszűnnek a matinék, vége a délelőtti vetítéseknek.

A megugró rezsiköltségek miatt ezentúl a budapesti mozik délután háromtól nyitnak, a vidékiek pedig négytől. A moziknál egyébként a gazdasági válság már régóta érezhető:

17 százalékkal ugrottak meg a jegyárak, egy budapesti normál jegy 2500 forintba kerül, azaz drágább, mint egy streamingszolgáltató teljes havi előfizetése.

A matinék eltörlése a vasárnapokat, valamint karácsonyi időszakot nem érinti a mozihálózat PR- és marketingigazgatója, Buda Andrea nyilatkozata szerint, ebben a három hétben délelőtt is nyitva tartanak majd a mozik, vasárnapoként pedig szintén lehet reggel tíz órától előadásra menni.

(Forrás: VG, fotó: Cinema City)

matiné | budapest | cinema city | mozi | nyitvatartás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom