Megváltozik a határátlépés, Horvátország újabb szigorításokat vezet be

Fontos tudni, ha most vágnál neki délnek.

Újabb szigorításokat tervez bevezetni a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, jelentette be a mai, csütörtöki kormányülést követően Davor Bozinovic belügyminiszter.

A tárcavezető kiemelte:

hétfőtől a magas fertőzöttségi arányt regisztráló, nem európai uniós országokból, például Nagy-Britanniából és Oroszországból érkezőknek a határátlépésnél az oltási igazolás mellett negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk.

Az emelkedő esetszámok miatt emellett négy megyében szigorítanak a gyülekezési feltételeken is, a részleteket pénteken ismertetik. A miniszter azonban annyit elmondott: a helyi válságstábokon lesz a felelősség, hogy az olyan rendezvényeket, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem lehet ellenőrizni, engedélyezik-e.

Egy héttel ezelőtt az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) kockázatosabb besorolás alá helyezte az egész horvát tengermelléket, amely már csak lépésre áll attól, hogy a piros jelzésű, azaz a súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljön. A mostani, csütörtöki jelentés szerint az adriai partvidék továbbra is kockázatos besorolás alatt marad.

A napokban pedig szintén megírtuk, hogy csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon, ha regisztrálunk az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.

(Forrás: MTI)

Horvátország | szigorítás | határátlépés | horvát | határ

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom