Öt mágikus hely, ami fantasy filmeket is ihletett

Elég sokszor csalódtunk már híresen szép szpotokban ahhoz, hogy fenntartással használjuk a "mesebeli" jelzőt egy-egy fotó alapján. Tudjuk, hogy a Maldív-szigetek homokos partszakaszai sokszor inkább turistatengerre hasonlítanak, Cinque Terre színes házainak vibrálását pedig előszeretettel tekerik fel a fotósok az utómunka során. A mostani gyűjtésünk viszont ennél sokkal valósághűbb, amit jól bizonyít az is, hogy közülük több is filmek kultikus helyszínévé vált.

Az általunk kiválasztott öt hely színtiszta fantasy-feeling, azzal a különbséggel, hogy ezekbe a párhuzamos világokba tényleg bármikor elmehetünk.

Neuschwanstein kastély, Németország

Németország egyik aprócska falujában, Schwangauban van egy hely, amit bármilyen meseíró megirigyelhetne – sőt, meg is irigyelt, de erre majd később visszatérünk. A sziklás dombra épült Neuschwanstein kastély a grandiózus építészetet kedvelő II. Lajos bajor királynak köszönhetően épült a 19. század végén, mára pedig Európa egyik legkeresettebb kastélyaként 1,4 millió látogatót fogad évente. II. Lajos eredetileg gyerekkori emlékeinek helyszínét, a Hohenschwangau kastélyt akarta újjáépíteni. Az1867-ben a poroszokkal vívott vesztes háborút lezáró egyezménnyel azonban II. Lajos elvesztette valódi hatalmát, így képzeletbeli királysága központjaként döntött az új kastély megépítése mellett, bár átadását már nem élhette meg.

A hely mesebeliségét bizonyítja, hogy a világon számos Disneylandben megtalálhatjuk a fehér mészkő homlokzattal és sötétkék tornyokkal megálmodott hasonmását Csipkerózsika kastélyaként. A Disney mellett pedig a filmipart is megihlette: a Csodakocsi és A nagy szökés című filmek egy-egy jelenetében is feltűnik II. Lajos vára.

A kastélyt körülölelő fákkal övezett ösvényen is érdemes elidőzni, akárcsak a kastélyra gyönyörű kilátást nyújtó, vízesés fölé épített Mareinbrückén (Mária hídján). Ha pedig el akarjuk kerülni a főszezonban gyakori turistatömeget, tervezzük inkább kora tavaszra a látogatást.

Csangcsiacsie Nemzeti Erdő és Park, Kína

A kínai Húnán tartomány északnyugati részén fekvő szubtrópusi erdő igazi természeti csoda – és nem csak a fotókon. A hihetetlen mélységek és a magasba törő karsztcsúcsok látványa olyan, mintha megelevenedne egy eddig csak a legmerészebb álmainkban létező vagy a mozivásznon 3D-ben megépített fantáziabeli helyszín – nem véletlenül: ezek a csúcsok ihlették James Cameron 2009-es Avatar-jában a Navi törzs szent lebegő hegyét. Kína pedig viszonzásul a park egyik, 3540 láb magas csúcsát Southern Sky Columnról Avatar Hallelujah Mountainra nevezte át.

Kína első nemzeti parkját egyébként 1982-ben adták át, és 2004 óta az UNESCO Világörökség része, ami bizonyítja, hogy nem csak az Oscar-díjas hollywoodi kasszasikernek köszönhetően érdemel figyelmet. A hihetetlenül gazdag élővilág, a friss levegőjéről híres Oxigén Bár, a drótkötélpályán megközelíthető Sárgakő falu és a 7,5 km hosszú Aranyostor forrás mellett az igazán bátraknak a Csangcsiacsie Nemzeti Parktól negyven kilométerre található Csangcsiacsie Grand Canyont összekötő üveghíd is igazi kihívás. A világ legmagasabbra épített és leghosszabb üveghídját 2016-ban adták át: a 300 méter magasságban épített 430 méter hosszú és hat méter széles, teljesen átlátszó híd az izraeli építész, Haim Dotan munkája.

Eilean Donan-i vár, Skócia

A Skót-felföld nyugati részén egy kis szigeten található vár szinte egyet jelent Skóciával: nincs olyan útikönyv, ami ne említené vagy ne ez szerepelne a borítóján. A II. Sándor skót király által a 13. században építtetett vár eredetileg a tenger felől érkező viking támadások visszaverését szolgálta, mára azonban kiemelkedő turistalátványosságként Skócia egyik legikonikusabb látnivalója.

A lovagkort idéző vár felé vezető hídon sétálva már maga a látvány egy igazi időutazás: a várat több évszázados kalandos történelme során többször lerombolták és újjáépítették, majd az 1719-es jakobinus felkelés után közel kétszáz évig érintetlenül, romokban hevert. Mai állapota John McRae alezredesnek köszönhető, aki a 20. század elején megvette a szigetet és újjáépíttette a várat kívülről és belülről. 1932-ben aztán újra megnyitott, és azóta a McRae család négy generációjának adott otthont. Manapság rendezvények, divatfotózások és filmforgatások váltják egymást szinte egész évben – a helyszínt olyan filmekben láthattuk, mint a Hegylakó vagy a James Bond: A világ nem elég.

Hallstatt, Ausztria

Az Ausztriában fekvő Hallstatt közelsége miatt valószínűleg már sokak számára nem ismeretlen. Az azonos nevű tó és a közeli hegycsúcsok között elnyúló kicsi város egy igazi ékszerdoboz. Hallstatt az UNESCO Világörökség részeként egyike a legrégebbi és még mindig lakott európai településeknek, ahol a szorosan a sziklák lábához épült több száz éves házak között vezető szűk utcákon és tereken sétálgatva a barokk és gótikus építészet köszön vissza ránk – és persze a tó, a Hoher Sarstein, déli irányban pedig a dachsteini hegyek látványát.

A város különösen kedvelt célpontja az ázsiai turistáknak – olyannyira, hogy megépítették a falu hasonmását a Guangdong tartományban található Hujcsouban. A turistaszezont elkerülve ide is inkább tavasszal vagy ősszel érdemes ellátogatni.

Colmar, Franciaország

A Georges Duhamel francia író és költő által a világ legszebb városának nevezett Colmar igazi meseváros. Az elzászi bor fővárosa a Vogézek és a Rajna között, a svájci és német határ közelében fekszik. A bortermő vidékekkel körülölelt város képeslapra kívánkozó macskaköves utcái dúskálnak az elzászi építészet klasszikus épületeiben. Bármerre is sétáljunk, nem fogunk csalódni, de érdemes útba ejteni az elbűvölő Little Venice negyedet – nevét a területen végigfolyó csatornáról kapta –, illetve a Rue des Marchand mentén fekvő faberakásos, színes házakat, és az itt található, reneszánsz kori Pfister házat.

Bármilyen évszakban is érkezzünk, érdemes utazás előtt tájékozódnunk, mert Colmar egész évben számos kulturális és gasztronómiai programnak ad otthont. De egy utazás ide jó alkalom arra is, hogy megnézzük a Colmartól a Munster völgybe vezető úton, egész pontosan Wihr-au-Valban található Michelin-csillagos éttermet, a La Nouvelle Auberge-t.

(Fotók: Unsplash)

hallstatt | film | mese | colmar | Skócia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom