Nincs ennél meseszerűbb helyszín egy romantikus hétvégéhez

Miért érnénk be egy hotelszobával, ha Angliában kibérelhetünk egy komplett kastélyt is, ami pont úgy néz ki, mintha egy Disney-meséből származna?

A helyszín Cornwall, vagyis Anglia legnyugatibb megyéje, amely többek között hosszú és változatos tengerpartjáról és enyhe klímájáról híres. Ott található ez a 19. század elején épült bűbájos kis kastély, amely tökéletes menedék lehet azok számára, akik szeretnének elvonulni kicsit a világ zajától.

A Doyden Castle eredetileg bűnbarlangként funkcionált, az eldugott épületben hatalmas ivászat és hazárdjáték folyt annak idején.

A kastély és a körülötte elterülő méretes földterület aztán 1956-ban a brit National Trust, azaz a védett területek felügyeleti szervének hatósága alá került, és átalakították egy nyaralóvá, ahol azonban se elektromosság, se fürdőszoba nem volt.

Azóta persze teljesen felújították és felszerelték minden szükséges dologgal, így jelenleg tökéletes egy hétvégi kiruccanáshoz. Akad benne mosogatógép, hűtő, fagyasztó, mosó- és szárítógép, valamint tévé és DVD-lejátszó, meg persze egy fürdőszobát is kialakítottak, ugyanakkor nincs internet, ezzel is elősegítve, hogy valóban minőségi időt tölthessenek az odalátogatók.

Mivel a kastély önmagában is mesés, ám ezentúl még csodálatos kilátást is biztosít a tengerre, hihetetlenül népszerű a párok körében.

Ezt támasztja alá az a tény, hogy már a következő másfél évre le van foglalva előre. Még úgy is, hogy nem olcsó kibérelni: szezonon kívül 170 ezer forintba kerül két éjszakára, míg főszezonban 580 ezer forintért lehet ott romantikázni egy hétig. Hiába, a szerelem nem olcsó mulatság.

Ez is érdekelhet:

Csak a szoknyáját fellibbentő Marilyn Monroe hiányzik ebből az angliai motelből

Cukorka és neonszínek, hamburger és kóla, felhőtlen és könnyed ötvenes évekbeli hangulat ebben az angliai motelben.

(Képek: National Trust / Mike Henton)

nyaraló | romantikus | kastély | Cornwall | menedék

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom