Ez a villa a legjobb dolog, ami egy budapesti laktanya helyén épülhetett

Budapest egyik elővárosának különös részén egyszerű, nagyon racionális villa épült öt éve. A Dér Architects jegyezte ház azóta is mutatós, ráadásul tökéletes állapotban van.

Mézeskalács utca, rengeteg zöld felület, a Villa D2-ben pedig egy kandalló, és letisztult, nyugalmat árasztó terek. De mielőtt betérnénk, feltétlenül beszélnünk kell a környezetről is.

A Budapesttől északra fekvő terület egykor a Károlyi-birtok része volt, később államosították, és egy hatalmas, 45 hektáros zárt területen raktárbázist hoztak létre, rövid ideig laktanyaként is működött. Még később 250 közművesített telekre osztották fel a nyaralóövezetnek is beillő ligetes, fás területet.

Igen ám, de kezdetben a szabályozás talán túlzottan is megengedő volt, mindenki a maga ízlésének megfelelő házat épített, többnyire minőségi, de nem egységes formavilágú és anyaghasználatú épületeket. Ez volt az egyik oka, hogy a Villa D2 inkább minimál stílusú lett, de a tervező Dér Architects korábbi kapcsolódó munkáiból is ez következett.

A stúdió még 1999-ben tervezte a Vígszínházzal szembeni Szeráj török étterem építészetét, belsőépítészetét, majd nyolc-kilenc évvel később újabb megbízást kapott az akkori megrendelőktől két nagyméretű villa tervezésére. A kapcsolat tehát megmaradt, tőlük érkezett a Mézeskalács utcai felkérés is.

„A megrendelő a korábbi házaik terjengősségét szerette volna elhagyni, ezért egy nagyon racionális, egyszerű házat kért

– emlékezett Répás Ferenc, a stúdió egyik alapítója. – Műszakilag nagyon jól sikerült összerakni, nem egész egy hónapja fotóztuk a már ötéves épületet, amin az égvilágon semmi nyoma az elhasználódásnak.”

Az épület földszintje 93 négyzetméter, megtoldva egy 15 m²-es terasszal, az emelet pedig 43 m²-es. A funkcionális helyiségeken túl lent egy háló található, míg fentre két háló és egy fürdő jutott.

Jól átgondolt a kertkapcsolat: egyrészt a telek több mint 80 százaléka zöldfelület maradt, másrészt a közös tulajdonban lévő telek másik felére lehetne építeni egy ugyanekkora házat, ezért a keleti oldalra csak alárendelt helyiségeket nyitottak.

Vagyis ha a másik telekrész tulajdonosa később építkezne, akkor sem egymást néznék a teraszon ülő szomszédok.

Noha hangulati elemként a nappaliba beépítettek egy kandallót, ezt nem feltétlenül kell használni. A fűtésről hőszivattyúk gondoskodnak, a ház gépészete teljesen megfelel a mai gondolkodásmódnak, ami az ilyen kisebb épületeknél még nem volt igazán elterjedt öt éve – mondhatjuk tehát, hogy e tekintetben egy ütemmel megelőzte a korát.

Az eredendően látványtervekkel foglalkozó Répás számára ez az épület fontos tapasztalatot jelentett a tervekkel való folyamatos kommunikáció szempontjából.

„Rendkívül érdekes összevetni, hogy a látványtervek mennyire vannak összhangban a végeredménnyel

– jelenti ki Répás, aki a BME Építészmérnöki Karán szabadkézi rajzot, látványtervezést és tervezést tanít. – A külső és belső látványtervek erőteljesen segítik a tervezést. Dolgozunk külföldi megrendelőknek, akik többnyire a mi látványterveink alapján döntik el, melyik irányvonalat válasszák.”

A Villa D2 letisztultsága, műszaki színvonala, környezetbe simulása tehát jó példa lehet több szakterület számára is. Ám a nevéről még ejthetünk egy-két szót. A Dér Architects rendszeresen betű+szám kombinációval nevezi el a munkáit, aminek a megfejtése egyszerű: „a betű általában a megrendelő nevének első betűje, de néha a helyszínre utal, a szám pedig sorszám, esetleg házszám”.

Ez is érdekelhet:

A széllel és a nádassal is játszik ez a lenyűgöző balatoni nyaraló

Nem akármilyen körültekintéssel tervezték meg ezt a modern szárszói nyaralót, amelynek lakói több szinten is kapcsolatba léphetnek a természettel.

(Fotó: Jaksa Bálint)

otthon | répás ferenc | lakás | Villa D2 | nyaraló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom