Milyen kegyeleti termékek közül választhatsz?

Amikor valamelyik ismerősünk vagy családtagunk távozik az élők sorából, akkor úgy illik, hogy lerójuk a kegyeletünket. Ezt úgy tehetjük meg, hogy elmegyünk a temetésre, ezzel kifejezve az elhunyt miatt érzett fájdalmunkat, és a hozzátartozók iránti együttérzésünket.

Bármikor máskor is ellátogathatunk a temetőbe, hogy ott is emlékezzünk azokra a szeretteinkre, akiktől örök búcsút kellett vennünk. Ilyenkor úgy illik, hogy viszünk magunkkal valamit, amit aztán otthagyunk a síron. Ez azonban nem feltétlenül csak virág lehet, vihetünk egy szép kegyeleti terméket is.

Ha nem tudod, hogy hol szerezhetnéd be őket, akkor figyelmedbe ajánljuk a Minikék kegyeleti termékek kínálatát. Itt nagyon sokféle különböző dekoráció van, sőt, még akkor is megtalálod, amit keresel, ha te magad készítesz díszt a sírra.

Ebben az írásunkban elmondjuk, hogy milyen dekorációkból válogathatsz, amik alkalmasak a sírok díszítésére. Először a koszorúkról lesz szó, aztán a virággal, termésekkel díszített kompozíciókról, végül pedig a talpas dekorokról is beszélünk.

Koszorúk

A koszorú egy rendkívül fontos jelkép a kultúránkban, nem csoda hát, hogy számos esemény alkalmával előkerül. Többek között például akkor is, amikor az elhunyt szeretteinkről szeretnénk megemlékezni. Ebben az esetben ugyanis a tisztelet, a szeretet és az örökké tartó emlékezés szimbóluma.

A kegyeleti koszorúk sokféle kivitelben készülnek attól függően, hogy pontosan miből is készül az alapjuk, illetve mi van rajtuk. Vannak mohával borított változatok, de találsz olyat is, amik műtobozzal vannak teletűzdelve. Természetesen egyikről sem hiányoznak a szalagok, a rózsák, és más kisebb díszek. Sőt, van, amelyiknek a közepén egy fehér kerámiából készült szív ékeskedik.

Dekorációk virággal, termésekkel

Ha nem ragaszkodsz a koszorúhoz, akkor választhatsz virágokkal, termésekkel és felirattal díszített dekorációkat is. A széles alapjuknak köszönhetően könnyen rá lehet helyezni őket a sírra anélkül, hogy eldőlnének. Vannak négyzetes, szív és angyalszárny formájúak is, de olyanokat is találsz, amiknek az alapja egy nyitott könyvet formál.

Talpas dekorok

Végül, de nem utolsó sorban figyelmedbe ajánljuk a talpas dekorokat is, amik szintén nagyon szépek. Mint ahogy a nevükben is benne van, ezek a díszek egy talprésszel is rendelkeznek. Ennek köszönhető, hogy stabilan megállnak a sírkő felületén még úgy is, hogy egy kerámia szívet vagy más formát kell megtartaniuk. Van képkeretes fajta is, amibe bele tudunk tenni egy számunkra kedves fotót az elvesztett szerettünkről.

Láthatod, hogy sokféle dekoráció közül válogathatsz, ha az a szándékod, hogy leródd a kegyeletedet. Magaddal vihetsz egy szép koszorút, virággal, termésekkel díszített dekorációt, és egy különleges talpas dekort is. Bármelyik mellett is döntesz jól választasz, hiszen mindegyik méltó arra, hogy a sírra kerüljön.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom