Mit gondol a Continental gumiabroncsairól?

A Continental gumiabroncsok idén ünneplik a 150. születésnapjukat, amire méltán lehetnek büszkék. A vállalat 1871 óta halad előre megállíthatatlanul, és minden évben egyre több felhasználó csatlakozik a vásárlók hosszú sorához. Az akkori évszázadnak megfelelően eleinte lovaskocsikra és kerékpárokra készítették el a tömör abroncsokat, ami minden bizonnyal az ágaskodó ló szimbólumot is megmagyarázza, ami a mai napig megtalálható a logóban.

Mit ért el a Continental?

Húsz éven belül a Continental lett az első német vállalat, amelyik pneumatikus abroncsokat kezdett gyártani, majd fokozatosan változtattak a futófelületi mintázatokon is. Az új évezred azonnali sikerekkel indul, a Continental abroncsok megjelennek a nagyobb futamokon, ahol könnyedén megszerzik az első helyet. A cég azonban sosem ült sokáig a babérjain, pár éven belül bemutatták a futófelületi mintával rendelkező autógumikat is. A márka nevéhez egyre nagyobb szenzációk kötődnek, a versenyek mellett az innováció terén is hódítanak.

Két világháború után ugyanúgy folynak a gyártások, és visszatérnek a versenyekre is, ahol ismételten nagy sikereket érnek el. 1952 újabb fordulópontot jelent a vállalat életében, mivel elkezdik az M+S téli gumik gyártását is, ami innentől kezdve az egész évezredben elkíséri. A 70-es évek végén kijutnak Amerikába, ahol az Uniroyal átveszi az üzletet, így Európában is újabb bázisok nyílnak. Innentől kezdve a növekedés megállíthatatlanul folyik tovább, majd Dél-Amerikát és az ázsiai piacot is meghódítják. Napjainkra rengeteg sikert és fejlődést értek el, amit az általuk gyártott abroncsok is kitűnően bizonyítanak.

Mit tudnak az abroncsok?

A gumiabroncsokkal foglalkozó részlegen főleg a rövid fékutakra és a kiváló tapadásra fókuszálnak, ami növeli a biztonságot. Az egyik legfelkapottabb téli gumi a WinterContact nevet kapta, és a közép- vagy felső kategóriás személyautókra készült. A rengeteg technikai innovációnak hála biztonságos közlekedést ígér, ahol a téli körülményektől sem kell tartanunk. Nem baj, ha hosszan tartó talaj menti fagyokkal kell készülni, a Continental gumival jobb lesz a tapadás, és a vizes útfelületen is rövidebbé válnak a fékutak. A Gumiwebshop szakértői szerint rengeteg felhasználó van megelégedve a kapott minőséggel, és minden évben újak csatlakoznak hozzájuk.

A pontos irányíthatóság és a nagy futásteljesítmény csökkentett gördülési ellenállást jelent, miközben az abroncs szerkezeti felépítésé alkalmazkodik az igazi világszínvonalhoz. A mérnökök tényleg azt a gumit alkották meg, amit szívesen tesz a kocsira az ember, mivel tudja róla, hogy nem fogják kellemetlen meglepetések élni. Azok a felhasználók, akik biztonságra, gazdaságosságra és környezetbarát üzemeltetésre vágynak, bátran választhatják a Continentalt.

A vállalat hisz abban, hogy a fejlesztési munkálatok csak akkor érhetnek véget, amikor nem lesznek halálos balesetek az utakon, erről pedig tudjuk, hogy egy darabig biztosan nem történik meg. Éppen ezért mindennél fontosabb eldönteni, hogy milyen minőségű abroncsokat veszünk, hiszen akár az életünk múlhat rajta.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom