Így született a motorosdzseki, amelynek a DNS-ébe van kódolva a vagányság

Mi a közös Marlon Brandóban, Peter Fondában és John Travoltában? Többek között, hogy ők azok, akik imádták és híressé tették a motorosdzsekit. A különös szabású fekete bőrdzseki ma, több évtized távlatában is alig-alig változott, és legalább olyan divatos, mint korábban. Épp ezért fogtuk magunkat, és néhány elegánsabb ruhadarabot – mint a szmoking, a mellény és a díszzsebkendő – követően utánajártunk az eredeti "biker jacket", azaz a bőrből készült motorosdzseki sztorijának.

Ha egyetlen képpel szeretnénk elmagyarázni valakinek, milyen is a nagybetűs motorosdzseki, bőven elég lenne megmutatnunk Marlon Brandót – alias Johnny Strablert – az 1953-as A vad című filmben. A fickóból az első perctől az utolsóig süt a vagányság a magyar származású Benedek László-rendezte filmben, még ha akkoriban komoly ellentéteket is szült ez a mozi a vásznon és az életben egyaránt.

Marlon Brando, azaz Johnny Strabler egy fekete, bőrből készült Schott Perfecto One Starban az A vad című filmben

Hiába telt el több mint fél évszázad az ikonikus film óta, a motorosdzseki, úgy tűnik, halhatatlan: egy 21. századi hipszternek éppúgy helyet kap a ruhatárában, mint egy stílusos motorosnak, és ma már semmi meglepő nincs abban sem, ha egy nő viseli.

Talán ezért is olyan izgalmas a motorosdzseki története, amiért egészen 1913-ig kell visszautazni az időben. Akkor alapította ugyanis két orosz bevándorló, Irving és Jack Schott a Schott NYC-t Manhattanben, a céget, amely a kabátok alfája és ómegája lett. Bár eredetileg esőkabátokat gyártottak, a motorok – amelyeket civil közlekedésre az első világháború után kezdtek el tömegesen használni – egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően az 1920-as évek vége felé Irving egy kifejezetten motorosoknak szánt bőrkabáttal állt elő.

Irving kedvenc szivarja után Perfectónak nevezte el az eleinte lóbőrből készülő kabátot, ami számos újdonságot hozott a korábbiakhoz képest: a masszív védőruha dupla rétegű, a nagy gallérnak köszönhetően pedig lényegesen melegebb volt, mint a korábbi kabátok. Az aszimmetrikus cipzárral (amit a cég állítása szerint ők alkalmaztak először bőrkabáton) ellátott dzseki ráadásul minden addiginál nagyobb kényelmet biztosított, amikor a motoros a tankra dőlt.

A Schott a következő évtizedekben is folyamatosan fejlesztette a kabátot: az 1940-es évek végén megjelent a One Star néven is emlegetett 613-s modell, amelynek vállpántját jellegzetes csillag díszítette. Az ötvenes évek elején azonban már le is cserélték a csillag nélküli 618-as változatra, mert az üzletekben elszaporodtak a lopások – mindenki magának akarta a vállra varrt csillagot.

Így lehetséges az is, hogy Marlon Brando a The Wild One című filmben már egy 618-as kabátot viselt, és kimondottan csak a film miatt varrtak rá csillagot.

A kabát, többek között a híres filmnek köszönhetően óriási siker lett: az 1953-as bemutató egyenesen felrobbantotta a piacot, és fiatal amerikai férfiak tömegei vásároltak biker kabátot, hogy egy kicsit megmártózzanak a Marlon Brandó-i tesztoszterontengerben. A fekete bőrdzsekik eladása aztán még tovább emelkedett, amikor James Dean és Peter Fonda is magára öltötte a fekete dzsekit, és vele együtt a "vad és szabad" életérzést.

Az Iron Maiden tagjai farmerben és motorosdzsekiben, 1982-ben, Londonban

Az 1960-as és 70-es években a brit rockerek és punkok szubkultúrájának is elengedhetetlen kelléke lett a motorosdzseki, de a filmvásznon is tovább hódított: a Grease-ben John Travolta, a Mad Max-ben Mel Gibson, a Terminátor-ban Arnold Schwarzenegger viselte büszkén a bikert.

A motoroskabát azóta már közel sem csak a rosszfiúk műfaja, sőt, vad motorosnak sem kell lenni a viseléséhez: nagyobb divatházak és fast fashion üzletek folyamatosan hoznak ki különböző bőrrel, különböző színekkel, de változatlan szabással motorosdzsekiket.

A funkció és a jól eltalált szabás eredményeképp ma már kijelenthető: a világ változik, de a biker jacket örök.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

bor | a vad | the wild one | bőrkabát | motorozás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom