Tanösvényt és madármegfigyelő búvóhelyet is telepíthetnek a Szép-völgy tetejére

Megkezdődik az elhanyagolt területek rendbetétele, továbbá tanösvényt, madármegfigyelő búvóhelyet és játékokat telepítenek a Szép-völgy tetején.

A tizenhat hektáros területet már részben erdő borítja, de sokáig mezőgazdasági művelés alatt állt, az 1960-as években pedig elkezdték kiparcellázni, hogy hétvégi házas üdülőtelepet hozzanak létre – az építkezések viszont leálltak, így bár természetvédelmi értelemben nem alakult olyan szerencsétlenül a terület sorsa, a helyzet sokáig nem oldódott meg.

 Képünk illusztráció

Majd később parkolókat alakítottak ki a tervezett víkendtelepen, ezek szélén pedig egyre több szemét gyűlt fel az évek során.

Madármegfigyelő búvóhely, tanösvények

A terepi munkák már elkezdődtek kisebb fák ültetésével, továbbá madármegfigyelő búvóhelyet, illetve tanösvény-táblákat is elhelyeznek a környéken. Az egykori parkolók is átalakulnak: a dolomit murvára termőföld kerül, arra pedig egy új erdő – a legnagyobb munka pedig vélhetően a beton házalapok elbontása lesz. Az eredeti tervek szerint tavaly végeztek volna a munkálatokkal, azonban a világjárvány miatt várhatóan idén júniusúra végeznek a felújításokkal.

Ez is érdekelhet:

Ezt tesszük az egészségünkkel, ha a madarak énekét hallgatjuk

"A természet lélekeledel nekünk, embereknek."

(Forrás: II. kerület)

II. kerület | erdő | Szép-völgy | tanösvény | természetvédelem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom