Nem győzünk majd válogatni a Múzeumok Éjszakájának programjaiból

Négyszáz intézmény, kétezer program – június 22-én ismét jön Közép-Európa legnagyobb és legnépszerűbb muzeális eseménye.

A 17. Múzeumok Éjszakájának fővárosa idén Szombathely lesz, ahol új kiállításokkal, nyomozós nyereményjátékkal, cellatúrával, interaktív bírósági tárgyalással és különleges zenekari programokkal is készülnek. Az idei év kiemelt tematikája a digitalizáció és az utazás.

A nap folyamán a kiállítások mellett országszerte exkluzív tárlatvezetések, ritkán látható képek (például hét Csontváry-festmény Pécsen), koncertek, filmvetítések, Bauhaus-divatbemutató, előadások, beszélgetések lesznek, és többek között olyan izgalmas programok, mint stúdiótúra a Magyar Rádióban, a holdra szállás 50. évfordulójára emlékező tárlat a Vasarely Múzeumban, vagy az első magyar űrutazást bemutató kiállítás Szentesen.

A felnőtt napijegy ára 1900 forint, de tízezer forintba kerülő támogatói jegyet is lehet vásárolni. Részletes programok és minden tudnivaló errefelé található.

Ez is érdekelhet:

Holdmúzeum 1969 – A művészet és a világűr kapcsolatáról a Vasarely Múzeumban

Rendhagyó kiállítás a holdra szállás 50. évfordulójáról.

(Fotók: Getty Images)

tárlat | programok | múzeumok éjszakája | kiállítás | programajánló

FOLYTASD EZZEL

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom