Nagy tervekkel megy neki a Starbucks a jövőnek

Lesz egy újdonság is.

A Starbucks bejelentette, hogy 2030-ra 55 ezer egysége lesz világszerte – ez körülbelül hetvenszázalékos növekedést jelent a jelenleg működő 33 ezerhez képest.

Kevin Johnson vezérigazgató elmondta, hogy a forgalmasabb nagyvárosi csomópontokban nyíló üzletek között több olyan is lesz, ahol a vendégek nem foglalhatnak helyet, hanem mobil rendelési platformon keresztül vehetik át a kávéjukat, hogy aztán haladjanak is tovább.

A Starbucks Pickups névre keresztelt szpotok néhány percnyi sétára működnének a hagyományos Starbucksoktól. Az ötlet egy lehetséges opció a világjárvány miatt megváltozott fogyasztási szokásokra.

A Starbucks továbbá megerősítette, hogy bezárja a külvárosi területeken alulteljesítő üzleteit. A koronavírus-járvány kitörése óta inkább a belvárosban működő egységekre koncentrál, mert oda összpontosult a forgalom: az eladási adatok elemzéséből arra következtettek, hogy a járvány miatt az emberek a kávézókba beülés helyett elvitelre kérik a kávéjukat, a kora reggel helyett pedig a délelőtti órákra tolódott át az értékesítés jelentős része. Mintegy nyolcszáz, metróállomás közelében található kávézót szüntet meg a cég, hogy 2021-re összesen nyolcszázötven újat nyisson más helyszíneken.

A vállalat tervei között szerepel még a mesterséges intelligenciára épülő technológia bevezetése is, amivel a személyzet munkájának ütemezését és a készletgazdálkodást automatizálná.

Ez is érdekelhet:

Varázslatot teremt a Starbucks az egykori vulkán lejtőin

Valami varázslat zajlik, ami messze túlmutat a kávén.

(Forrás: Foxbusiness, fotók: Pixabay)

kávézó | üzlet | terv | koronavírus | fogyasztás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom