Nyitottabb lesz a négylábúak felé ország nemzeti vasúttársasága, a Renfe.
Egészen idáig csak maximum tízkilós kutyákat lehetett utaztatni a vonatokon, szeptember 15-tól azonban 35 euróért elkezdtek jegyeket árulni a nagyobb, de negyven kiló alatti állatoknak is.
A kísérleti program három hónapon keresztül zajlik a Madrid-Barcelona vonalon a Purina eledelgyártó cég közreműködésével, ami hasznos tippeket tartalmazó kézikönyvet készített arról, hogy hogyan lehet problémamentes az utazás az állatokkal. Azt tanácsolják például, hogy
vigyük magunkkal a kutya kedvenc takaróját és hangtalan játékát,
valamint, hogy három órával az indulás előtt már ne kapjon enni, hogy ne szédüljön, illetve, hogy vigyük el előtte sétálni nemcsak praktikus okokból, de megnyugtatásképp is.
Utasonként csak egy nagy kutya utazhat a vonaton, vonatonként pedig maximum kettő, akik egy vagonban, speciális ülésszetten kapnak helyet.
Ezenkívül szájkosarat és nem nyúló pórázt kell viselniük. A súlyhatár azt jelenti, hogy a német dogoknak és bernáthegyiknek valószínűleg továbbra is le kell mondaniuk a kötött pályás zakatolásról.
A nyáron az olasz vonatok is kedves gesztussal csábították utazásra a gazdikat, aki viszont mégis az autózásnál maradna, jó, ha ezt tudja a kutyákról.
(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images, Unsplash)
utazás | nagytestű | vonat | vasút | kutyaIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!