Az Így jártam anyátokkal sztárja olyan apa-kollekciót dobott piacra, hogy abban nincs hiba

Itt nincs ingnyakú póló, csak színtiszta stílusosság.

Ron Dorff összeállt Neil Patrick Harris-szel, az Így jártam anyátokkal sztárjával, hogy kidolgozzanak egy olyan stílusos kapszulakollekciót, amit az apák imádni fognak.

A svéd-francia sportruházati márka néhány évvel ezelőtt már bemutatott egy pólósorozatot, amelyet „PAPA” felirattal láttak el, erre pedig apucik sora csapott le, köztük Harris-szel.

Mivel a világsztár férjével éli mindennapjait, adott volt az ötlet, hogy elkészítse az ikonikus kollekció kétapás változatát.

Az eredmény húsz elemből álló, limitált kiadású, minimalista ruhagyűjtemény lett, amelyek igazi alapruházatokból áll és melyeket a "PAPA" és a "DAD", vagyis Apa feliratok láthatók. A kollekcióban vannak klasszikus pólók, kasmír pulóverek, baseball sapkák és még zoknik is a szürke, a sötétkék és a fehér időtlen árnyalataiban. Sőt, a Ron Dorff ezúttal a család minden tagjára gondolt, így elkészültek az első gyerekdarabok is.

A szeptember 21-től megvásárolható kollekcióból származó bevétel tizenöt százalékát jótékony célja ajánlották fel, a José Andrés séf által alapított nonprofit szervezet, a World Central Kitchen kapja. Mint ismert, a szervezet a természeti katasztrófák által sújtottak étkeztetést segíti.

(Forrás: RobbReport, fotók: Ron Dorff)

férfidivat | kapszulakollekció | Niel Patrick Harris

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom