Nem tudtuk, hogy egy ház lehet dögös, de ez az ausztrál villa meggyőzött róla

Olyan ez az otthon, mint mikor valaki tökéletesen eltalálja ruhában a sikk, az elegáns, a vagány és a sejtelmes ötvözetét.

Az YSG dizájnstúdió újította meg ezt a lehengerlően tágas, 825 négyzetméteres luxusvillát Sydney-ben, a keleti partnál lévő Dover Heights-nál. Az építészek elmondása szerint a renoválás előtt olyan volt a ház

mint egy nyúlüreg,

szinte semmi fény nem jutott a szűken sokfelé osztott szobákba. Ebből azonban ma már semmi nem érződik: a terek gyönyörűen átfolynak egymásba és olyan dizájnmegoldások armadáját csodálhatjuk meg a házban, aminek már csak a negyedétől is bármilyen otthon ötcsillagos lenne.

Miután számtalan falat kibontottak, a tervezők a színekkel kezdtek játszani: a fehér mellett elsősorban a padlizsánlila finomabb árnyalatait és karamellszínt használtak a falaknál. A vakolat nyers textúrája pedig remek kontraszt a villa többi, nagyon is polírozott felületeivel (például a márvány konyhapulttal) és az ülőgarnitúrák invitáló puhaságával.

Az enteriőrökben pazarul játszanak a kontrasztokkal, amitől tényleg nagyon dögös az egész villa:

olyan eklektika ez, ahol semmi sem illik egymáshoz, és éppen ettől illik minden egymáshoz.

Gyönyörű lett, ezentúl reméljük, gyakran használhatjuk a dögös szót más otthonokra is.

Ez is érdekelhet:

Modernista álmokból szőtték ezt a bámulatos brazil villát

Teljesen a székünkbe szögezett a Casa Atiabaia.

(Fotók: Prue Ruscoe

Modernista álmokból szőtték ezt a bámulatos brazil villát

Teljesen a székünkbe szögezett a Casa Atiabaia.

kontraszt | keleti part | építészet | modern | villa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom