Németország felveszi a kesztyűt a világ harmadik legveszélyesebb közúti gyilkosa ellen

Rheinland-Pfalz tartományban június elsején kezdték alkalmazni azt a kamerarendszert (Handy-Blitzer), amely felismeri és rögzíti a telefonokkal kapcsolatos jogsértéseket az utakon.

A rendszert jelenleg két helyszínen tesztelik összesen hat hónapig, azután döntenek majd a készülékek további sorsáról és arról, hogy bevezessék-e más tartományokban illetve szövetségi szinten is.

A Monocam nevű fejlesztés nem teljesen újdonság, a holland rendőrség és az Utrechti Egyetem közös fejlesztését

Hollandiában már 2019-ben elkezdték tesztelni, 2020 óta pedig tizenkilenc kamera vadászik élesben a telefonukat használó autóvezetőkre.

A rendszer működése egészen egyszerű: az út felett, enyhén ferde szögben helyezik el a kamerát, és ha az a sofőr kezében mobiltelefont észlel, rögzíti a képet, majd továbbítja a felvételeket az autó rendszámával együtt. Ezután a fotókat kiértékelik, és ha bizonyító erejűek, akkor indulhat az eljárás.

A világon elsőként egyébként Ausztráliában, ezen belül is Új-Dél-Wales államban alkalmaztak először ilyen mobilozást felismerő kamerarendszert, melyből 2019 óta negyvenötöt alkalmaznak, hogy visszaszorítsák a harmadik legveszélyesebbnek tartott „közúti gyilkost”, azaz a kézben tartott mobiltelefont.

Európa legveszélyesebb sofőreit egyébként nem Németországban kell keresnünk egy friss tanulmány szerint, de nem itt találjuk a legideálisabb körülményeket sem egy road triphez.

(Forrás: Baleset-megelőzés/Facebook, Bußgeldkatalog 2022, fotó: Unsplash)

Németország | baleset | kamerarendszer | mobilozás | vezetés

FOLYTASD EZZEL

Exkluzív élmény vár a Bazilika lábánál – Megnyílt a The—Bar Giftshop Pop-up Store

Nehéz decemberben programot találni a Balatonnál? Választani nehéz!

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Exkluzív élmény vár a Bazilika lábánál – Megnyílt a The—Bar Giftshop Pop-up Store
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom