Ezek az ingyenes városnéző túrák garantáltan megdobogtatják a sorozatrajongók szívét

Egy croissant-t a Place de l'Estrapade-on, Emily nyomdokain, vagy néhány fotó A nagy pénzrablás aprópóján a madridi Callaón?

Egy jó történet olyan helyekre repíthet bennünket, ahol sosem jártunk, távoli kultúrákba engedhet bepillantást, és felkeltheti a kíváncsiságunkat a minket körülvevő világ iránt. Úgy tűnik, nincs ez másként a netflixes sorozatok esetében sem, amiket többnyire más országok szülöttei néznek, mint ahol azok készültek.

Az emberek nem ritkán választják úti célnak azt a helyet, amit éppen a képernyőn láttak, és gyakran szeretnének megtudni többet is az adott ország műemlékeiről, történelméről és gasztronómiájáról.

A Sandemans New Europe Tours utazásszervező úgy döntött, hogy kielégíti a filmrajongók ilyen irányú kíváncsiságát, és Netflix-sorozatokhoz kapcsolódó helyszínekre kalauzolja a turistákat Londonban, Párizsban és Madridban. Az akció egy hétig tart július 11. és 17. között, és a részvétel ingyenes, de a helyek száma korlátozott.

A fények városában a Lupin és az Emily Párizsban ikonikus helyszíneit járhatjuk be két órás séta keretében,

érintve többek között a Luxembourg-kertet, a Panthéont, a Notre-Dame-ot és a Pont Neuf-öt át, miközben egy kis francia filmtörténetet is tanulhatunk.

Madridban szintén nagy hangsúly esik a film- és tévéipar történetének fontos állomásaira. A látogatók bejárják például a Gran Vía-t, a Callaó teret és a Chueca kerületet, miközben megismerkednek a dübörgő '20-as évek és az elbűvölő '50-es évek kultúrjáváal, a '80-as évek Movida Madrileña ellenkulturális mozgalmával, és bepillantanak kedvenc Netflix-sorozataik, köztük a Lányok a vonalban, A nagy pénzrablás, az Elit és a Valeria kulisszái mögé.

Londonban A korona, a Bridgerton család, az Enola Holmes és az Egy botrány anatómiája helyszínein keresztül, a St. James's és a West End érintésével fedezhetjük fel, mi teszi Londont oly sok ikonikus film és tévéműsor hátterévé. A túrákra a netflix.neweuropetours.eu oldalon lehet jelentkezni.

Ha filmrajongó vagy, ezek a városok tárt karokkal várnak, itt pedig tíz Csillagok háborúja forgatási helyszínt mutatunk, ami azonnali utazásra csábít.

(Forrás: New Europe Tours, képek: Unsplash)

sorozatok | film | párizs | utazás | netflix

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom