Akár százmilliókat is fizethet valaki a világ egyik legismertebb tudósának jegyzeteiért

Isaac Newton jegyzeteire lehet licitálni a Christie's londoni árverésén júliusban.

A kézírásos jegyzetek a tudósnak a matematika alapjait lefektető Principia című munkájához fűzött javításait tartalmazzák.

A Christie's kedden közzétett becslése szerint 600-900 ezer font (242-363 millió forint) közötti áron kelhet el.

Newton 1687-ben adta ki Philosophiae naturalis principia mathematica (A természetfilozófia matematika alapjai), röviden csak Principia néven emlegetett főművét, amelyben lefektette a tömegvonzás elméletét és leírta a mozgástörvényeket. A tudományos mű egyik első kiadása 2016-ban 3,7 millió dollárért (egymilliárd forintért) kelt el egy aukción.

Illusztráció

A tervezett második kiadáshoz készült másfél oldalnyi jegyzet tartalmazza David Gregory skót matematikus és csillagász megjegyzéseit és ábráit. A két tudós akkor találkozott és levelezett egymással, amikor Newton az 1690-es években a Principia átdolgozását készítette.

Keith Moore, a Királyi Társaság tudósklub – amelynek egykor Newton is elnöke volt – vezető könyvtárosa felidézte, hogy Gregory és Newton párbeszéde segített Newton elgondolásának finomításában. Bár Newton végül feladta a mű átdolgozását, 1713-ban egy új kiadást készített.

Az értékes tudományos dokumentumot a Christie's londoni aukcióján július 8-án bocsátják árvetésre.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

Christie’s | tudós | árverés | Isaac Newton

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom