A világ legjobb étterme öt napra meghódítja New Yorkot

A Noma egyedülálló lehetőséget kínál a New York-iaknak arra, hogy megtapasztalhassák, milyen is a fine dining akkor, ha egyenesen a világ legjobb étterme mutatja be.

Áprilisban a világhírű koppenhágai Noma bejelentette, hogy megnyitja a kapuit New Yorkban. A világ legjobb éttermének megválasztott vendéglátóhely azonban csak öt napig, május 16. és 20. között várja majd a vendégeket,

ráadásul az exkluzív gasztronómiai élményben esténként csupán ötven fő vehet részt.

Úgy tudni, az ultralimitált programot a Global Dining Access keretében rendezik meg kizárólag az American Express kártyatulajdonosok számára. Az esemény ideje alatt a tulajdonos, René Redzepi veszi át a Bridge Street 26. szám alatti hely irányítását. Az egykori fémgyár azonban olyan kialakítást kap erre a rövid időre, hogy megszólalásig hasonlítson a Noma koppenhágai otthonára.

Redzepi éttermének leghíresebb fogásait kínálja majd kostoló menüjében, így készít majd többek között vad halakat is.

A séf azonban ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag helyi alapanyagokkal dolgozzon.

Az ételkülönlegességekhez a borpárosításról Mads Kleppe, a Noma vezető sommelier-je gondoskodik majd.

Az értesülések szerint fejenként mintegy hétszáz dollárba, azaz nagyjából 239 ezer forintba kerül az eseményen való részvétel, a foglalásokat pedig a Resy-n keresztül lehet majd leadni április 27-én, 12 órától.

(Forrás: Food & Wine, fotók: Noma)

dán | dán konyha | noma étterem | koppenhága | noma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom