Alighanem erre a napra vártak az itthoni sörimádók

Országszerte huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat sörkóstolókkal, új főzetek bemutatóival és számos egyéb programmal szombaton a 2. Nyitott Főzdék Napján.

Budapest és tíz megye sörfőzdéi csatlakoztak idén a Nyitott Főzdék Napja kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a fogyasztók megismerkedjenek a környékükön működő kisüzemi sörfőzdékkel, megismerjék az ott készített sörtípusokat – közölte Knap Gábor, a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

A közös nyílt napon minden résztvevő sörfőzde lehetőséget biztosít arra, hogy a látogatók bejárják az üzemet, megismerjék a sörkészítésnél használt alapanyagokat és megkóstolhassák a frissen készülő főzeteket is.

A győrújbaráti Vaskakas sörfőzdében egyszerre két, most először kóstolható újdonsággal várják a vendégeket, a Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde pedig nemcsak sörökkel, hanem apátsági borokkal is készül.

Az Etyeki Sörmanufaktúránál szintén újsör-bemutató, valamint sörbrunch várja a látogatókat, Székesfehérváron a Hübrisnél a szakmai programok mellett pingpong- és csocsóbajnokság lesz. Martonvásáron a Vandál Brewing egyebek mellett sörpárlat-kóstolóval, a kápolnásnyéki Nyéki Sör pedig mangós újdonsággal is készül.

Tóparti sörélményekkel vár mindenkit Balatonvilágoson a Hedon, Dombóváron pedig a Kissler Sörfőzde kertje telik meg élettel és finomságokkal a környékbeli kézműves termelők jóvoltából. Pécsen a SteamCraft Brewery főzdéjét ismerhetik meg jobban az érdeklődők, míg Kiskunhalason az Oázis Sörfőzde mutatkozik be.

Törökszentmiklóson az Ugar Brewery több kvízzel is készül, amelyeken sörcsomagokat sorsol ki, Ózdon vakteszttel teszi próbára a vállalkozó kedvűeket a Bolyki Serház, Tiszafüreden pedig a kézműves sörök mellé akár magyar gint is kóstolhatnak a vendégek.

Békés megyében a Szent András Sörfőzde, a Viharsarok sörfőzde és az Elixbeer főzdéje is bejárható lesz, Tokajban a BAZ Beer udvarában a látogatók megismerkedhetnek a házi sörfőzéssel vagy akár közös sör-bor kóstolón, főzde- és dűlőtúrán vehetnek részt.

Budapesten és Pest-megyében négy kisüzem is várja a látogatókat. A Fehér Nyúl Sörfőzdében ízhiba-kóstoló, a First Craft Beernél kerti party, Csepelen, a Rizmajer Sörfőzdében alkoholmentes fickósör-kóstoló, a Fóti Kézműves Sörfőzde mellett pedig koncertek és veteránautó-találkozó is lesz.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, a fogyasztásért, a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A szervezők kérik a hatályos járványügyi intézkedések betartását. A résztvevő sörfőzdék listája a www.nyitottfozdek.hu honlapon érhető el.

(Forrás: MTI, fotók: Tóth István,  Getty Images, Szent András Sörfőzde)

kóstoló | sör | gasztro | országos | fesztivál

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom